Kórusunk váratlan lehetőséget kapott a Lago di Garda Zenei Fesztiválon való részvételre, amely új erővel töltött fel minket. Az elmúlt majdnem 2 hónapban aktív és feszített tempójú próbákon vettünk részt, kiegészítve rendkívüli szombati összejövetelekkel, és ez idő alatt felelevenítettünk régebben tanult darabokat, továbbá megtanultunk egy teljesen új művet is. A munka meghozta gyümölcsét, szép repertoárral indulhattunk útnak október 17-én, csütörtökön, a kora reggeli órákban.

Busz sofőreinket a legutóbbi prevezai utunkról ismerhettünk, tehát nyugodtan hátradőlve tölthettük az előttünk álló 1000 km-t. Előkerültek a sütik, az ilyen-olyan kínálandó dolgok, meg a szokásos női témák a 12 óra alatt. Majd, szinte egy emberként adtunk hangot ámulatunknak, mikor megláttuk a Garda-tavat.

Garda_tó.jpgCsodálatos látvány a 2 ezer méteres hegyek között elnyúló kristálytiszta tó. Limone a mediterrán éghajlatú csoda északnyugati oldalában megbúvó kisváros, erőteljesen hegyoldalba építkezett rengeteg szállodával, zegzugos kis utcácskákkal, a városközpontban középkori hangulattal. Neve fémjelzi "iparát", főként citrusfélék és olíva terem minden talpalatnyi területen, ahol nem szálloda van. Igaz, meredeken emelkedő hegyoldalba épült,de az építési hatóságuk becsületére kell megemlítenem, hogy képesek voltak úgy építkezni, hogy a kilátást ne vegyék el a mögöttük levő telkekről sem, igy aztán a szállodáik zömmel alacsonyak és hosszúak. Így eshetett meg, hogy még az utolsó reggelen is többen eltévedtünk a buszunkat keresve. Az a megszokott helyen állt ugyan, de mi 3 éjszakai ott-tartózkodás után sem tudtunk kiigazodni a szálloda néhány lépcsőfokán és k. 2 szintnyi liftjén...

Garda_tó_1.JPGcitrom_1.JPG

szálloda.JPG

Megérkezésünk estéjén rögtön bőséges ízelítőt kaptunk a szálloda konyhájának remekeiből, és sajnos ez így folytatódott minden nap. Néhányan a vacsorát követően bevetettük magunkat a wellness-részlegbe,de csak az uszodáig merészkedtünk, a kondigépekről rögtön láttuk, hogy meghaladja fizikai képességeinket. Kellemesen meleg vízben úszkálhattunk, sőt még jakuzzi is volt a medencében. Rögtönöztünk egy rövid éneklést, olyan remekművekből, mint pl. Üdv rád és házad népére és társai, majd jobb belátásra és nyugovóra tértünk kényelmes, szép és panorámás szobáinkban.

Megérkezésünk estéjén rögtön bőséges ízelítőt kaptunk a szálloda konyhájának remekeiből, és sajnos ez így folytatódott minden nap. Néhányan a vacsorát követően bevetettük magunkat a wellness-részlegbe,de csak az uszodáig merészkedtünk, a kondigépekről rögtön láttuk, hogy meghaladja fizikai képességeinket. Kellemesen meleg vízben úszkálhattunk, sőt még jakuzzi is volt a medencében. Rögtönöztünk egy rövid éneklést, olyan remekművekből, mint pl. Üdv rád és házad népére és társai, majd jobb belátásra és nyugovóra tértünk kényelmes, szép és panorámás szobáinkban.

Első reggelünkön verőfényben pompázott a tó és a környező hegyek. Kiadós reggeli után bőséges próba következett.Gyógytornász specialistánk útmutatásával felelevenítettük a szép prevezai gyakorlatokat, mintegy átültettük őket Limonéba, aztán elővettük a darabokat.

kilátás.JPG

próba_1.JPGpróba_2.JPG

A próba után buszba ültünk, és meglátogattuk a tó déli részén fekvő Sirmione városát. Az út kanyargós, alagutakkal szabdalt úton vezetett, csodálatos panorámában gyönyörködhettünk.Megálltunk nagyjából félúton, Salo városban is, aminek nagyon hangulatos partszakaszán néhányan ebédeltek, mások kávéztak, fagyiztak,sétáltak.

salo.JPGfagyi_1.JPGpihi.JPG

Szinte meleg volt, rövid ujjúban sem fáztunk. Az olasz férfiak viszont egytől egyig zakóban, öltönyben sétáltak, kimondottan jól öltözött emberekkel találkoztunk. Láthatóan kevesebb gondjuk van, mint nekünk magyaroknak :)

Salo után Sirmione következett, egy nagyon vékony félszigeten elhelyezkedő hangulatos olasz üdülőhely, rengeteg látogatóval és ennek megfelelő sétálóutcával, valamint egy ódon hangulatú erődítménnyel, melynek falait kimondottan láthatóan renoválták. Érdekes látvány. A városban pezseg az élet, a tavon sétahajók, kicsi bárkák, szélsebes motorhajók járnak, csábítva a turistákat, hogy a vízről is nézzék meg ezt a varázslatos helyet.

sirmione_2.JPGsirmione_3.JPGsirmione_1.JPGÉlményekkel töltekezve indultunk vissza Limonéba, ahol vacsora után is gyalogtúrát tehettünk, hogy megnézzük a fesztivál első estéjén szereplő együtteseket. Az olaszok nem késtek, pontos volt a kezdés, ellentétben a mi megérkezésünkkel, mivel a gyalogtúrán eltévedtünk kissé, és úgy kb. 20 perccel később értünk oda a helyszínre. De hát mentségünkre legyen mondva, hogy sötét és ismeretlen volt a hely, ráadásul zegzugos, kanyargós utcákkal, erőteljes hegy-és lejtmenet váltakozásokkal tarkítva. A koncert végén ugyanez az út várt ránk visszafelé is, úgyhogy lemozogtuk a bőséges vacsorát. A bemutatkozó együttesek szépen zenéltek, és nekünk jól jött, hogy első este nem mi szerepeltünk, mert tapasztalatot szereztünk az akusztika és a hangosítás hiányosságairól.

Szombaton reggeli után nyakunkba vettük Limone városát, és önállóan indulhattunk felfedező útra, mivel szabad volt a délelőttünk. A legtöbben bementünk a városközpontba a félig már megismert lankákon keresztül. Ódon hangulatú utcácskák, kicsi főtér, szép üzletek, templom, minden ami kell ahhoz, hogy kellemesen teljen az ember lányának néhány órája.

limo_1.JPGlimo_4.JPGlimo_3.JPG

limo_2.JPG

A szállodába visszatérést többen úgy időzítettük, hogy ismét fürödhessünk egyet. A medencében ezúttal éneklés helyett a pletykálkodás volt a főszereplő, kellemesen ellazultunk és közben tornáztattuk a szánkat. Majd indulnunk kellett a délutáni szabadtéri éneklés helyszínére, a városka főterére (gyalog). Előtte helyszíni próbánk volt az esti koncertre, gyorsan eldöntöttük, hogy fog legjobban szólni a kórusunk, és már mehettünk is énekelni az utcai szép számú közönségnek. Ezen a kis térzenén minden fesztivál résztvevő rövid ízelítőt adott, mi a Sárközi karikázót (fonetikusan "Szarkoszi karikaszó") énekeltük, ami nagy sikert aratott.

lengyel_1.JPGLengyel zenekar

finn.JPGFinn vegyes kórus

román.JPGRomán vegyes kórus

lengyel.JPGLengyel vegyes kórus

Az összejövetel után visszagyalogolhattunk gyorsan vacsorázni, majd indultunk a mi bemutatkozásunkra. Sorrendben a következő darabokat énekeltük:

Orbán György: Gloria

Victoria: Domine non sum dignus

Eben: De Angelis
Orbán György: Lauda
Bartók Béla: Bolyongás
                   Ne hagyj itt
                   Leánynéző
                   Resteknek nótája
Orbán György: Ludvércz
Kodály Zoltán: Egyetem-begyetem
magyar.JPG
Összességében jól énekeltünk, az azért elmondható, hogy a magyar blokk ment igazán szuperül, de becsülettel helyt álltunk minden darabban. Kicsit új hangzást mutattunk be ugyan az Eben darabban, de szerencsére ezt szerintem csak mi tudjuk, lévén, hogy nem volt rajtunk kívül nőikar. A Bartók-darabokat csak rövid megállásokkal énekeltük, Anna keze fennmaradt, úgyhogy nem tapsolt bele a közönség, és ez olyan meghitt hangulatot adott annak a résznek. Az új művünk, a Ludvércz pedig nagyon-nagyon flottul szólt, pedig most adtuk elő először, és két hónapja kezdtük tanulni. Nagyon szépen énekeltünk, jól éreztük magunkat és remélem a minket hallgató közönség is értékes élményekkel gyarapodott.

A hazautazás reggelén, korai reggelit követően, szomorkás időben indultunk útnak, jó két óra buszozás után értünk Veronába. Ott rövid szabadidőnk volt, de azért meg tudtuk nézni az Arénát, a márvánnyal kikövezett sétálóutcát, Júlia házát a hozzá épített erkéllyel. Néhányan messzebbre is merészkedtek, a dómig is eljutottak.De sajnos tovább kellett indulnunk, haza kellett érjünk, lévén hogy másnap a legtöbben már dolgoztunk. A késő esti órákban értünk haza, egy élményekkel és szép sikerrel teli hosszú hétvége után. Nagyon örülünk, hogy eljutottunk a Garda tóhoz, köszönjük lelkes pályázatirónknak és mindenkinek, aki segitett nekünk. Legfőbb köszönet nagyszerű karnagyunknak, Füri Annának, aki képes belőlünk mindig kihozni a legjobbat, még ha ez olykor látszólag nehézségekbe is ütközik.

colosseum.JPGverona_1.JPGdóm.JPGjúlia.JPG

rómeó.JPGjúlia_1.JPGszerelem.JPGverona_3.JPGtér.JPG

Április 22-i próbánk

 2013.04.25. 13:55

Szokásunktól eltérően hétfőn gyültünk össze, a szerdai próba helyett. Elég sokan voltunk, és mindjárt az elején kis rossz hirrel inditott Anna: Nem megyünk Arezzoba. De majd eljutunk máshová, ugyhogy az elkezdett darabok tanulását nem függesztjük fel.

Lévén azonban, hogy a május 4-i cd felvétel itt van a nyakunkon, be is vetettük magunkat az áldott jó Britten 8-as és 4-es tételekbe. Illetve az 1. és a 10-es is teritékre került, mielőtt elfelejteném! Viszont ujra gyönyörködhettünk a szólórészekben is, kiegészülve az alt 8-as tételbeli koronájával, amit Ági nyujt nekünk, és hát ezek mellett -valljuk be- nehéz emlékezni a többi részre, pedig azok mind egy szálig különlegesek és szépségesek. Remélem sikerül maradandót és igényeset alkotni majd belőlük jövő szombaton!

Folytattuk még a megkezdett Gyöngyösi: Beatus vir c. müvet, és felelevenitettük a Horae első oldalát.

Ezen a héten találkozunk még, hiszen szombaton is van próba, délelőtt, gyertek hát Hölgyek énekelni, hogy méltóképpen ünnepelhessük a ZENE eljövetelét.

Addig szép napokat Nektek!

Melinda

Április 17-i próbánk

 2013.04.19. 20:46

Ezen a szerdán nagyjából a szokásos létszám jelent meg, viszonylag kiegyensulyozott szólamarányokkal, ugyhogy ütős kis próbát tarthattunk.

Közeledve a cd felvétel időpontjához, ujra elővettük Brittent, ami az utóbbi próbákon csak takarékon szerepelt. Most a 4. 5. és 6. tételt vettük elő, Rita gyönyörü szólóéneklését is élvezhettük. Én pl. annyira élveztem, hogy kb a 3. nekifutásra sikerült belépnem ott ahol kellene. Visszaszámlálunk a felvételt illetően, már csak 2 próba és itt van! Szépen alakul, remélem a legjobb formában leszünk és el is készülünk vele addigra.

Gyakoroltuk még a Gyöngyösi darabot, ami szintén kezdi a formáját mutatni, mivel osztódni tudtunk Nórának köszönhetően, igy szólampróbát is tartottunk belőle. És a Palestrinát is végignyomtuk, bár az csak helyenként volt (nekem) ismerős.

Kaptunk egy szép köszönő levelet amiért részt vettünk a dijátadó ünnepségen, valamint egy kis anyagi hozzájárulást is kaptunk egy városi pályázaton, ugyhogy alakul Arezzo!

Gyertek minél többen énekelni, most legközelebb hétfőn találkozunk, rendhagyó módon, mivel jövő szerdán nem lesz próba.

Addig szép napokat Nektek, élvezzétek a nyárias tavaszt, végülis a naptárnak megfelelő a hőmérséklet, csak igy a fél év tél után kicsit hirtelen jött.

Melinda

Április 7-i próbánk

 2013.04.09. 12:22

Ezen a héten rendhagyó módon vasárnap, egy kis fellépéssel egybekötve tartottuk a próbánkat. Lévén hogy elmaradt a havazás miatt március 15., az okosok előrelátóak voltak és a most pótlásra került ünnepséget már eleve a szinházterembe szervezték, igy nem érhetett meglepetés a továbbra is télies idő miatt. A rövid szereplés alkalmával a Himnusz után Bartók: Bolyongás, és Kodály: Egyetem-begyetem c. müveit adtuk elő, ezek jól sikerültek.

A fellépést megelőzően és azt követően pedig kihasználtuk a nagy létszámot, és jót gyakoroltunk.

Gyöngyösi Levente: Beatus Vir c. darabjának megtanulásába kezdtünk már pár hete, és most kezd már összeállni, rövid szólampróba után az utolsó másfél oldalt nagyjából össze is illesztettük. Sort keritettünk még a Britten darab 2. és 8. tételére, amik még mindig problémásak itt-ott, de szépen érik az is. Többre nem volt idő, lévén hogy a fellépés darabjait is át kellett azért énekelni.

Rita nagyon kedves volt hozzánk és kaptunk Tőle egy kis meglepi sütit, nagyon finom volt, ezuton is köszönjük!

A következő hetekben kicsit változatosan fogunk próbálni, Anna körlevélben tájékoztatott mindenkit, légyszives olvassátok el a tudnivalókat. Legközelebb április 17-én találkozunk, addig is szép napokat Nektek, állitólag érkezik a tavasz, használjátok ki a szépnek igérkező napokat, ugyis vége lesz egyszer! Vagy visszajön a tél, vagy kitör a 30 fokos kánikula...

Melinda

Március 23 hárfás próba

 2013.04.03. 16:58

Ági összefoglalója:

A mai pesti próbát Melcsi kihagyta - úgyhogy én foglalom össze:
Köszönet mindenkinek, hogy (aránylag) pontosak voltatok/voltunk! Egy csodaszép teremben gyülekeztünk, beéneklés, aztán már mehettünk is a nagyterembe.
Megismertük Klárit, aki hárfán kísér minket, és szépen sorban végigénekeltük a tételeket. A 2-es (Wolcum) majdnem kimaradt, de aztán mégsem.
Ismerkedni kellett a hárfával, de Anna több helyen felhívta a figyelmünket, hogyan segít az intonálásban a kíséret. Sok helyen magunktól is "szárnyakat kaptunk", annyit adott a tétel hangulatához a hárfa kíséret: máshogy szól, más a karaktere a hangnak. Szóval aki ebből kimaradt - lemaradt :-)
Továbbra is van mit csiszolgatni hangképzésben, karakterben, Anna pedig Klárival "egyeztet", hogy mit hogyan képzelt el.
Szó volt arról is, hogy április 7-én kb. 5 percet kell énekelni, de ha már összegyűlünk, tartunk egy hétvégi próbát is. Kivételesen nem az előző heti, hanem a következő: 10-i próbát váltjuk ki ezzel az alkalommal.
Ami még NAGYON fontos:
Bartók: Bolyongás és
Kodály: Egyetem-begyetem
lesz az ünnepi műsor. Ez a két kotta legyen nálatok addig minden próbán, mert biztos átvesszük valamelyik alkalommal, és a kottatárban korlátozott példányszám van.
Ha valamire rosszul emlékszem, javítsatok ki! És gyertek próbára!!!

Címkék: Címkék

Február 20.i próbánk

 2013.03.08. 14:40

Eléggé megbántam, hogy azt a borus hangulatu bejegyzést idebiggyesztettem legutóbb. Mivel utánaszámoltam, mindenkinek az ügyes-bajos dolgait tudjuk nagyjából, és nem is lehet csodálkozni azon, hogy szerdánként elég kevesen vagyunk. Ha a pestiek tudnak Nórával próbálni,  akkor nem lesz azért nagy gond, alkalmanként szépen össze tudjuk próbálni a darabot.

Viszont azok, akikre számithatunk a közeljövőben, érezzék erkölcsi kötelességüknek a rendszeres próbára járást! Itt ez a feladat, a Britten, ami egyre jobban halad, izekre bontva énekeljük mostmár, a dallam és a szöveg jórészt rögzült, és a finomitás ideje elérkezett. De amiket Anna mond róla, azok nincsenek a kottába irva, nem tudjuk lapról megtanulni, ahhoz itt kell lenni és eszünkbe (meg a kottába) vésni, és jövő héten emlékezni rá, hogy énekeljük.Tudjátok, hogy a forténak hány arca van, és itt és itt éppen melyiket mutatja, stb.stb.

Ha sikerül cd-re énekelni, akkor meg jön a még nagyobb feladat, az arezzoi versenyre felkészülés, szerintem az nehezebb lesz mint a Britten. Most ez van a fülünkben, és ha vége, egy teljesen uj fejezet nyilik, még ha ismétlés is lesz jórészt, akkor is rengeteg a készülnivalónk.

Tehát gyertek,hadd haladjunk!

Dóri, érdeklődve olvassuk a lelki utravalót, remélem sorozat lesz belőle mire kijutunk! Szerintem nem sokat tudunk arról a környékről, ugyhogy irhatsz bővebben, ha időd engedi, és képeket is kérünk!!!

Jövő szerdán találkozunk, addig is szép napokat Nektek, kitartás, mindjárt hivatalosan is itt lesz a tavasz!

Melinda

Március 6-i próbánk

 2013.03.07. 20:43

A tegnapi próbán kiegyensulyozott szólam arányokkal tudtunk dolgozni. Egy kismamánk visszatért, reméljük a kisbaba is igy gondolja majd hosszutávon is.

Ha az aktuálisan gyakorolt darab éneklése közben eszünkbe juthatnának a beéneklés közben gyakorolt futamok, akkor elmondhatnánk hogy kezdünk profik lenni. Azért Anna próbál nevelni minket ebbe az irányba, és szerintem minden eddig előfordult karnagynál hatékonyabban sikerül ez Neki.

Végigvettük a 10. kivételével az összes tételt. A nüanszok kigyakorlása folyik, ez sem kis feladat, hirtelen rádöbbentem, hogy amiről azt hittem eddig, hogy tudom, bizony hézagosan sikerül. De jó uton haladunk, egyre szebb lesz az előadásunk, közeledünk ahhoz, hogy szépen sikerüljön felénekelni a cd-re.

Nem beszéltünk a szombati próbáról. Jövő héten szerdán találkozunk, aki csak tud, jöjjön!

Addig szép napokat Nektek, itt a tavasz, élvezzétek!

Melinda

Február 27-i próbánk

 2013.03.01. 18:51

Ezen a szerda estén is a mostanában megszokott, kisebb létszámu, de lelkes gárdával próbáltunk, és mondhatom hogy ismét hatékony volt a munka. Mivel már nagyrészt tudjuk a dallamot és a szöveget, tudunk foglalkozni a finomitással. Ennek hatására alakul a darab, és ugyan még vannak hiányosságok, de szép lassan vállalható lesz amit kihozunk belőle.

Lenne egy pesti próba, az idejét nem pontositottuk le, ami azért kellene, hogy a hárfával ne a felvételkor találkozzunk először. Valamint ismét lesz egy szombati próba, talán a március 23-i szombat lenne a legmegfelelőbb, ezt is gondoljátok át.

Aki tud, él és mozog, jöjjön szerdán, olyan szép az a Britten, és igazán van mit gyakorolni rajta.

Szép hétvégét mindenkinek, fel a fejjel, itt a tavasz!

Melinda

Arezzo 1.rész

 2013.02.21. 15:17

A múltkori nem szokványos blog bejegyzés után azon tűnödtem vajon mivel tudnálak Benneteket egy picit még jobban lelkesíteni, hogy minél többen és gyakrabban járjunk próbákra. Tegnap este aztán eszembe jutott egy ötlet (miután betegség miatt én sem mentem próbára)....mi lenne ha kedvcsinálóként összegyűjtök és megosztok veletek Arezzoról és az ottani kórus fesztiválról pár dolgot. Hátha ezeket olvasva, jobban előtetek lebeg a cél amiért érdemes küzdeni :)

Elsőként jöjjön Arezzo bemutatása. Arezzo alig 1025 km-re fekszik Budapesttől. Ez a távolság a google térkép szerint autóval kb.9-10 óra alatt megtehető. Vagyis ha busszal is megyünk, közel sem kell majd annyit zötykölődni az utazás során, mint Görögországba menvén.

Arezzo vagy Arretium Közép-Olaszország Toszkána régiójában fekszik.Az átlag hőmérsékelt augusztus végén napközben 28 fok, éjszaka 15 fok. Közelében olyan városok találhatók, mint Firenze, Pisa, Bologna, Ravenna vagy a mini állam San Marino.

map_1361455769.jpg

Annával és a sofőrökkel biztos sikerül majd egyezkedni, hogy a költségvetésbe férjen bele egy-kettő bebarangolása, a kórus verseny előtt vagy után.

De azért nehogy azt higyjétek, hogy Arezzoban nem lesz majd mit megcsodálni, fényképezni. A város leghíresebb középkori tere a Piazza Grande,

images_1361455732.jpg

amely a Santa Maria della Pieve (13.századi román) templom szomszédságából nyílik.

200px-arezzo-santa_maria_della_pieve_1361455679.jpg

A teret számos palota övezi. Köztük van a Fraternita dei Laici, a Palazzo Cofani-Brizzolari és a Palazzo del Popolo maradványai.

imagescavhc4jg_1361455752.jpg

A városban található Szent Donát gótikus katedrálisa a 13-16. századból és több bazilika is. A katedrális nevezetességei közé tartozik Piero della Francesca freskója, a középkori üvegablak, a Tarlati kápolna és X.Gergely pápa síremléke.

További látnivalók még egy román kori amfiteátrum és múzeum:

200px-arezzo-anfiteatro01_1361455620.jpg

A Medici erőd (Fortezza Medicea):

200px-arezzo-fortezza01_1361455659.jpg

Számos kisebb palota és Nem utolsó sorban Petrarca háza is.

És ha ennyi szépség nem győzött volna meg Benneteket, akkor legközelebb a kórusfesztiválról írok nektek.

Szép hétvégét Mindenkinek!

PDóri 

Két legyet egy csapásra

 2013.02.17. 19:57

Mindenkitől ismét elnézést kérek, aki hiába kereste a multkori próba bejegyzését. Mindennap gondoltam rá, hogy el kell készitenem, de nem jött össze. Igaz, ebben szerepet játszott az is, hogy bizony a létszám annyira lehangoló és ugyis mindenki tudja, hogy Britten van az étlapon... és nem tudom irni, hogy hogy alakult a gyakorlás, mert annak a kevés embernek, aki ott volt, annak nagyon jól ment, a többiek, akik talán még nem is voltak az idén, azoknak meg sehogysem fog menni...

Na de tegnap, a rendhagyó szombati próbán azért éledezett már a kórus, sokan összegyültünk és nagyon jól ment az éneklés. Két tételt vettünk ki istenigazából, a legnehezebb 2. és 8. tételeket, majd az összes többit is végigénekeltük, kiemelve néhány problémás bekezdést. A piszok szerencsénk az, hogy sok a profi közöttünk, és igy könnyü haladni, de aki kicsit amatőr, és alig van ott, annak ez azért nem lesz egy próba alatt elsajátitható.

Ahogy Dóri is irta, komoly céljaink vannak, amik elérhetőek is, ha azt a heti egy próbát nagyrészt mindenkinek sikerül belőni. A tavasz mostmár visszavonhatatlanul érkezni látszik, 2 hét és március lesz, elmulnak a betegségek, kivirul a világ és viruljatok vele együtt Ti is, és gyertek énekelni, mert gyönyörüségeset tudnánk alkotni, már csak egy kisujjnyira vagyunk tőle.

Ezen a héten helyreáll a rend, szerdán lesz próba, mindenkit várunk!

Melinda

Arra gondoltam ezen a gyönyörű napsütéses délutánon, hogy a tegnap esti próba összefoglalójának nem a szokásos témát választom (mit és hányszor énekeltünk). hisz szerintem mindenki tudja, hogy Brittent nyúzzuk most már több hónapja. Hanem azt, hogy vajon hova tűnt a kórus? Mert (és megmondom őszintén én sem voltam minden próbán) de mintha elfogyott volna a lelkesedés kedves kórustársak.

Tudom, tudom utálatos már ez a nyavalyás tél,

kutya_1359638821.jpg

azon belül (véleményem szerint is) a legnehezebb a január, betegek vagyunk, hidegek és sötétek már a kora délutánok is, ki a fene akar ilyenkor kimozdulni DE terveink vannak, voltak és lesznek!!! Kérlek ne feledjétek, hogy ebben az évben erre a két nem kicsiny feladatra mondtuk ki az áment:

1. CD felvétel második részének felvétele. Ha memóriám nem csal ezt tavaszra terveztük. De tegnap este amikor megkérdeztem Annát, akkor lehet e már kicsit körvonalazni melyik hónapban lesz, azt mondta szomorkásan (aztán lehet, hogy nem volt szomorú csak én képzelődtem), hogy nem mer tervezni, mert ki tudja mikorra lesz a Britten olyan állapotban. Ennyi emberrel pedig nem lehet tervezni.

2 Augusztus Olaszország. Mivel én fordítottam Annának a pályázati anyagot, tudom hogy március 31-ig kell legkésőbb jelentkezni. Addigra meg nagyjából kellene látni kivel, mivel, milyen tervekkel lehet elindulni.

A bejegyzés nem szemrehányás, nem vagyok Anna szócsöve, össz-vissz annyit vettem észre hogy kb. mindig ugyanaz a 8-10 ember csücsül minden próbán, s gondoltam lelkesítő blog bejegyzést írok. Mert, ahogy Melinda is írta már többször, sajnabandi így nem lehet haladni.

Ki fogja kérem szépen helyettem szépen énekelni a nyitó (Procession) tételt a Brittenben? Nekem ugyanis sokszor olyan magas, hogy ha az én hangom lesz a legjobban hallható a CD-n ebben a tételben, akkor azt nem nagyon küldjük sehova :)

Szó, ami szó...SÜT A NAP, CSICSEREGNEK A MADARAK, MEGÁLLÍTHATATLANUL JÖN A TAVASZ gyertek, gyertek Ti is próbára.

Jövő héten szerdán lesz próba, de utána héten pedig szombaton (február 16).

PDóri

Január 23-i próbánk

 2013.01.28. 10:43

Mindenkitől elnézést kérek, aki a mai napig hiába kereste a bejegyzésemet. Történt 1 kis malőr, a gépemen korábban folyton bejelentkezve voltam, ami valahogy eltünt és nem tudtam rájönni a jelszavamra, sőt már a megadott mélcimemben sem voltam biztos. Végül kinomban uj jelszót kértem... Cavinton...

Hogy akkor a lényegről is szó essen, a legutóbbi próbán kissé megcsappant létszámmal vettünk részt, de ahogy mondani szokás, minden rosszban van valami jó. Kiváló jó szólampróbát tarthattunk a megjelent (szinte állandó) mezzónak és a kevéske altnak. Nagyon jó alkalom volt rá, hogy hangszinünket egymáshoz igazithassuk, ami érdekes módon az összeszokott mezzonak is észrevehető gondot okoz, de ezuttal jól sikerült fülelni egymásra. Az altnál más jellegü gondokat sikerült megoldani, ugyhogy szerintem lehetne ilyen próbákat máskor is beiktatni.

A szokásos Britten darabot gyakoroltuk most is, a 2., 4., 5., 8. tételeket vettük át. (Remélem jól emlékszem)

Szerdán ismét lesz próba, kéretik jönni aki tud!

Addig is mindenkinek szép napokat,kitartás, jön a tavasz, hosszabbodnak a nappalok végre!

Melinda

Január 16-i próbánk

 2013.01.17. 11:48

Tegnap este a szokásos létszámban nagyon hatékony próba zajlott. Tovább folytattuk  Britten: A Ceremony of Carols c. darabjának kivesézését.

Megtudhattuk, hogy milyen összefüggés van a fejünk és a testünk között: ez szelelő torkunk, melyet mindig nyitva érdemes tartanunk, ha emberi hangot szeretnénk villantani éneklés közben. Ha ügyesen az eszünkbe véssük ezt az aranyköpést, mindjárt könnyebb lesz hajlitgatni, amire van bőven lehetőségünk.

Ezuttal sorrendben haladtunk, rögtön az első tétellel kezdve, ami szintén rejtegetett meglepetéseket, hiába tünik könnyünek, énekelhetőnek meg rövidnek is. Később rátértünk a Wolcum Yole! tételre, aminek a hajlitásai nagyon nehezek, és itt jöhet be a a szelelésre gondolás, ha sikerül, akkor azért énekelhetővé válik. Lassú menetben már tök jól megy, de egyelőre gyakorló tempóban haladtunk vele. Kiváncsi vagyok rá ha majd begyorsitunk, milyen lesz!

Jött aztán a gyönyörü Balulalow tétel is, hát az olyan csodálatos, és szerintem egész jól is megy, gyorsan áténekeltük. Annál nehezebb volt ujból az In freezing winter night, ezt végre szöveggel gyakoroltuk.Mivel lassu tétel, ezért a szövegnél nem kell kapkodni a fejünket, de a hangok magasak benne, és a mezzonak azért nehéz! De nagyon szép.

Végül átismételtük a Deo Graciast, még azon is van mit gyakorolni.

Asszonyok, Lányok, akik még nem tiszteltek meg bennünket ezévben látogatásukkal, ne habozzatok, gyertek énekelni!
 Jövő szerdán találkozunk!

Addig szép napokat Nektek!

Melinda

2013. január 9-i próbánk

 2013.01.10. 18:05

Hát akkor ujból, és mindenkinek mégegyszer, Boldog Ujévet kivánok!

Az ujév első próbáján nagyjából a szokásos létszámban jelentünk meg.  A beéneklésünk kicsit álmosra és haloványra sikeredett, és meglepően rövid volt. Majd rögtön bele is vágtunk a lecsóba, és folytattuk az eddig kidolgozatlan Britten-tételek elmélyitését. Nem hittem volna hogy a fortékat ennyiféleképpen lehet értelmezni és főleg előadni, ahogy Anna tőlünk kéri, de megigérhetem, hogy megbirkózunk a feladattal!
Szinte hiányzott a lalázás, és ime, több heti kihagyás után visszatértünk  a kaptafához, és eképpen gyakoroltuk a 8. tételt (In Freezing Winter Night). Mondjuk elég nehéz már a dallam is, illetve nem is az, de vannak bonyolult részei.

Ha már nekigyürkőztünk, elővettük az eddig pihentetett 2., Wolcum Yole! tételt is, de azt szöveggel. Hogy mennyire kidolgozatlan még, azzal most szembesültünk, de a hajlitásokat ujraértelmeztük és határozottan javult az előadás minősége.

Végül gyakoroltuk kicsit az 5. tételt is, az még nehezen döcögött Karácsonykor, de javitóba tettük azt is.

Anna feltette azt a kérdést, hogy havi 1 alkalommal szerda helyett tarthatnánk-e szombaton próbát, amikor a pestiek is ideérnének, és nagy létszámban gyakorolhatnánk, együtt. Kaptunk egy heti gondolkodási időt, kérlek mérlegeljétek jövő szerdára hogy beleférne-e.

Aki még otthon sz(p)unnyadozik, ne habozzon, jöjjön próbára, mert érdekes és feladatokkal teli időszak következik megint, ezt a Brittent szeretnénk cd-re énekelni tavasszal, és ha jól füleltem, az olaszországi kórusversenyre is elhatározás született. Meg még ami adódik itt év közben, ugyhogy tenger a munka!

Addig is mindenkinek szép napokat, ha esik valami rendesebb hó, vigyétek a gyerkőcöket szánkózni, szivjatok jó hideg levegőt, hogy tiszta tüdővel adhassátok át Magatokat a feladatoknak!

Melinda

Battai Karácsony

 2012.12.17. 11:09

Tegnap este lezajlott az a rendezvény, amelyen bemutathattuk Britten: A Ceremony of Carols c. müvének részleteit. Mivel most adtuk elő először közönség előtt, mindannyian reményteljesen vártuk ezt a lehetőséget.

Összességében elmondható, hogy -bár érzésem szerint a próba jobban sikerült, mint maga a fellépés- hogy ismét szépen énekeltünk. Néhány apró hibától eltekintve jól szólt, és többé-kevésbé sikerült megvalósitanunk a próbákon begyakorolt dolgokat.

A pódiumon állva az ember nem, vagy máshogy érzékel bizonyos dolgokat, de sok elismerő és lelkes dicséretet kaptunk. Az én családom egy része is ott volt ( éppen énekelte is valaha ezt a darabot), és tetszettünk neki nagyon. Remélem ezzel a többi néző is igy volt, és szép emlékként maradt meg előadásunk, megteremtve a karácsonyi hangulatot.

Remélem Ti is jól éreztétek Magatokat előadás közben. Következő feladatunk a teljes darab cd-re éneklése, ezért nagyon jó hogy előadhattuk.

Nyitott kérdés maradt a januári első próbánk időpontja, ezt elfelejtettük megbeszélni! Mint ahogy azt is, hogy az évnyitó ünnepségünket hogyan tartjuk. Kérlek Anna, ha döntöttél, ird meg, mert igértem az info továbbitását.

A Karácsony előtt hátralévő napokra szép készülődést, lelki elmélyülést, az ünnepre hangolódást kivánok mindenkinek. Ne felejtsétek el a sok háztartási teendő mellett, hogy a legfontosabb a velünk élő családunk, a legjobb dolog amit adhattok Magatokból, a szeretteitekkel töltött idő, az odafigyelés, a közös élmények és tevékenységek.

Boldog Karácsonyt kivánok mindenkinek!

Melinda

December 12-i próbánk

 2012.12.13. 11:05

A tegnapi estén örvendetesen sokan jelentünk meg, látszik, hogy előadás készül...

A Karácsonyi koncert anyagát gyakoroltuk, sőt, összeállitottuk, ez a már jól ismert Britten A Ceremony of Carols 1., 3., 5., 6., 10. tétele.

Megtudtuk, mi a különbség a "tankforte" és az "ölelős forte" között, nekünk ez utóbbira lesz szükségünk a darabban.

Mivel a koncerten Kodály: Villő c. müvét is előadjuk, ezért a próba elején és végén ezt is gyakoroltuk. Meg még, hogy el ne felejtsük, a Brittenből a 2.: Wolcum Yole! c. tételt is elővettük, de még jó, mert már majdnem a feledés homályába veszett.

Vasárnap, december 16-án délután 4 óra ELŐTT találkozunk a szinházteremben, ahol a főpróbát tartjuk. A koncert 6 órakor kezdődik, a belépés dijtalan, hozzátok a családot!

Addig is szép napokat Nektek!

Melinda

Britten: Ceremony of Carols

 2012.12.11. 16:08

ceremony_of_carol_1_1355238370.jpg_166x240

És akkor a fordítás (ha valaki hibát venne benne észre, vagy jobb, szebb ötlete lenne bizonyos részeknél, lécci írja meg nekem és javítom. Előre is köszönöm.) Dóri

1. Procession
Today Christ is born;
Today the Saviour has appeared;
Today the angels sing,
The archangels rejoice;
Today the righteous rejoice, saying,
Glory to God in the highest, Alleluia!

Ma megszületett Krisztus;
Ma megjelent a Megváltó.
Ma énekelnek az angyalok itt a Földön;
És örvendeznek az arkangyalok.
Ma az igazak imígyen ünnepelnek:
Dicsőség a Magasság Istenének, halleluja!


2. Welcome Yule - Üdvözlet Karácsony

Welcome, Welcome
Welcome to You, our heavenly King.
Welcome, you who was born one morning
Welcome, for You, shall we sing!

Üdvözlet, üdvözlet,

Üdvözlet néked mennyei Urunk.

Üdvözlet néked ki ezen a reggelen születtél

Énekünkkel üdvözlünk Téged!


Welcome, to you, Steven and John,  
Welcome all innocent children, -
Welcome, Thomas, the martyred one,
Welcome, good new year, -
Welcome Twelfth Day, both in fear . . .
Welcome Saints left and dear.

Üdvözlet Nektek István és János,

Üdvözlet minden ártatlan gyermeknek,

Üdvözlet vértanú Tamás,

Üdvözlet az Új Évnek.

Üdvözlet a Vízkeresztnek,

Üdvözlet minden kedves szentnek.


Candle Mass, Queen of bliss,
Welcome both to more and less.
Welcome you that are here,
Welcome all and make good cheer.
Welcome all another year.

Gyertyaszentelő, Szűzkirálynő.

Üdvözlet többségnek és kisebbségnek,

Üdvözlet néktek kik eljöttetek ide,

Üdvözlet mindenkinek és örvendjetek.

Üdvözlet minden további évnek.


3. There is no rose - Nincs rózsa

There is no rose of such virtue
As is the rose that bore Jesus.
Alleluia.

 

Oly erénynek nincs rózsája,

Mint az a rózsa, mely Jézust szülte.

Halleluja.

For inside the Rose ( called Mary )
Were heaven and earth in a single, little space.
Miraculous thing.

 

E rózsában (melynek neve Mária)

kis helyen elfért a menny és a föld.

Mily csoda ez.

By that rose, we now may see,
There be one God in persons three.
Created in the Parents image.

 

Abban a rózsában, amit most láthatunk,

Egy Isten van három személyben.

A szülők képében.

The angels sang to the shepherds,
Glory to God in the highest!
We rejoice.

 

Az angyalok azt éneklik a pásztoroknak

Dicsőítsétek az Urat a mennyekben!

Örvendjünk.

Leave we all this wordly mirth,
And follow we this joyful birth.
We cross over to Christ’s world.

 

Hagyjuk hátra a világi örömöket.

És kövessük ezt az örömteli születést.

Lépjünk át Krisztus világába.

4a. That Young Child - A kisgyermek

When that young child began to weep
With song, she lulled him to sleep
It was such a sweet melody,
It was so very merry.

 

Amikor a gyermek sírni kezdett

Anyja egy dallal álomba ringatta őt.

Olyan kedves dallam volt.

Olyan nagyon vidám dal volt.

The nightingale sang also,
But her song was hoarse, it was not the same:
Whoever listens to the nightingale’s song
Instead of Mary’s, does wrong.


A fülemüle is énekelt,

De az ő hangja érdes volt, nem volt olyan szép.

Aki Mária dala helyett inkább a fülemüle énekét hallgatja,

Rosszul teszi.


4b. Balulalow

O love of my heart, young Jesus sweet,
Prepare your place in my heart,
And I shall rock thee with great love,
And I shall never leave your side.

 

Szívem szerelme, édes kis Jézus,

Foglald el helyed a szívemben.

És én ringatni foglak minden szeretetemmel,

És soha nem hagylak el.

I shall praise you forever,
With sweet songs of your glory
The knees of my heart shall I bow
And sing the right Lullaby.”


Örökké áldani foglak,

Dicsőségedről szóló kedves dalokkal.

Szívembe zárlak

És egy igaz altatódalt éneklek néked.


5. As dew in April - Mint az áprilisi harmat

I sing of a maiden that is mateless,
Her son was the King of all Kings.

 

Egy szűzről énekelek néked

Kinek fia minden királyok királya volt.

>From his mother he came to us quietly
As dew in April that falls on the grass.

 

Olyan csendben érkezett hozzánk

Mint a fűre hulló harmat áprilisban.

His mother’s labor was painless and quiet,
As dew in April that falls on the grass.

 

Anyja oly fájdalommentesen és csöndben szült,

Mint a fűre hulló harmat áprilisban.

As His mother lay there, he came quietly,
As dew in April that falls on the flower branches.

 

Ahogy anyja ott feküdt, ő csendben megérkezett,

Mint a virágszirmokra hulló harmat áprilisban.

Never has there been such a mother and maiden;
How fitting it is that this be God’s mother.

 

Soha nem volt még olyan anya és szűz,

Mint amilyen Isten anyja.

6. This little Babe - Ez a kicsi gyermek

This little Babe so few days old
Has come to rifle Satan’s fold.
All hell qaukes at his presence,
Though he himself shivers.
For in this weak, unarmed guise
He will surprise the very gates of Hell!

 

Ez a pár napos gyermek

Eljött, hogy elűzze a Sátánt.

A pokol megremeg jelenlétében,

Bár ő is reszket.

Gyengén és fegyvertelenül,

Lepi majd meg a Pokol kapuit.


With tears he fights and wins the field,
His naked breast stands for a shield;
His shots are his cries,
His arrows, the looks of his weeping eyes.
His martial ensigns are cold and need,
And his feeble flesh, his warriors steed.

 

Könnyeivel harcol és nyer csatát.

Meztelen mellkasa a pajzs.

Könnyei a lövések,

Nyilai könnyező szemei,

Harci zászlói a Fagy és a Szükség,

És …., harci paripái.

His camp is pitched in a stall,
His bulwark is a broken wall;
The crib his trench, haystalks are his stakes,
Of shepherds, he enlists the troops.
And sure of wounding the foe,
The angels sound the trumpets alarm.

 

Táborát egy istálló adja,

Bástyája egy ledőlt fal,

Jászolja a lövészárok, a széna a védelme,

Pásztorai pedig csapata.

Ellensége megsebzésekor,

Az angyalok megfújják trombitájukat.

My soul joins Christ in the fight,
Stay by the tents that he has pitched;
Within his crib is sure protection
The liitle babe will be your guard;
If Christ can foil your foes with joy,
Stay near the heavenly boy.

 

Lelkem erősíti Jézust a harcban,

Ott marad az általa felállított sátorban;

Jászolja a biztos menedék.

Ez a kisgyermek lesz az őröd.

Hogy Jézus legyőzze ellenségeid

Maradj a mennyei gyermek közelében.

7. Interlude (Harp Solo)

8. In freezing winter night (cut) -
Egy fagyos téli éjszakán

9. Spring carol

Tavaszi dallam

It is always a pleasure to hear the birds sing,
To see the deer in the dale, the sheep in the vale, the corn springing
from the earth.

 

Mindig öröm hallani a madarak énekét,

Látni a szarvasokat és bárányokat a völgyben, a kukoricát kihajtani a földből.

God supplies sustenance
For us all.

 

Isten mindannyiunkat fenntart.

Then we should always give him praise
And give him thanks.

 

Ezért dicsérjük és áldjuk őt örökké.

11. Give Thanks to God - Adj hálát Istennek

Give thanks to God!
Adam was bound in sin for four thousand years, although he thought this
not too long.

 

Adj hálát Istennek!

Ádám négy ezer évre lett büntetve vétkéért, bár tudta jól ez nem túl sok.

It was all for an apple
that he took,
As clerics find written in their books.

 

Mindezt egy almáért.

Ahogy azt a papok megírták könyveikben.

Had the apple never
been taken,
Then our Lady would have
Never been a heavenly queen.

 

Ha azt az almát nem vette volna el,

Akkor Miasszonyunk soha nem lett volna a mennyek királynője.

Blessed be the time
The apple was taken.
Therefore we must sing
Thanks be to God!

 

Áldott legyen a pillanat,

Amikor elvette az almát.

És énekeljünk hálát az Istennek.

Karácsonyi koncert - meghívó

 2012.12.06. 15:48

karacsony_1354804999.jpg_225x225

Sok szeretettel várunk mindenkit 2012.december 16-án vasárnap a százhalombattai Barátság Kultúrális Központban 18.00 órakor kezdődő ünnepi koncertre.

Fellépők:

Farkas Gábor Gábriel és zenekara

Kiskörúti Színisuli

valamint a BKK kórusai: Chorus Matricanus, Canticum Novum, Liszt Ferenc Vegyes Kar 

December 5-i próba

 2012.12.06. 15:40

Ezúton is köszönjük Áginak, hogy megírta. Gondoltam kiteszem a bejegyzések közé:

"..az a néhány lelkes ember, aki dacolva torokgyulladással, köhögéssel és más nyavalyákkal eljött énekelni, "kemény kiképzést" kapott. Végigénekeltük a jövő vasárnapi műsort (aki lemaradt volna - Britten: 1.3.5.6.10.tétel). Helyre tettünk bizonytalan hangokat és ritmusokat, és próbáltunk közelíteni az előadási tempóhoz. Akármilyen könnyűnek tűnik, ma a legnehezebb feladatnak a kánonok bizonyultak. Az 5-ös tételben pontosnak kell lenni, mintha nem is külön szólamok énekelnének. A 6-osban meg - a harmadik versszakban - határozottnak kell lenni, nehogy a többi szólam eltérő hangsúlyai megzavarjanak. Ha ez már úgy is megy, hogy közben hallgatjuk őket - na akkor lesz az igazi!
Felmerült a kérdés, hogy a műsor(unk) belépő díjas lesz-e? A válasz a Ház honlapján: NEM
www.baratsagkk.hu/musornaptar/2012/12/16/battai-karacsony
Ma tudtuk meg, hogy nem lesz közös éneklés. Kell viszont egy Kodály mű, úgyhogy feltétlenül hozzatok Villő kottát a következő próbára!!! Akár most rögtön tegyétek be Britten mellé, és akkor nem marad otthon :-)
Levezetésként belekóstóltunk a 2-es tételbe, nehogy egészen elfelejtsük.
Jövő hétre gyógyuljatok meg, mert sok munka vár ránk!!!"

Címkék: Címkék

November 28-i próbánk

 2012.11.30. 10:56

Legutóbbi szeánszunkon elég kevesen gyültünk össze, pedig a téma nagyon vonzó és a közelgő bemutatkozás lehetősége indokolhatná a nagyobb részvételt. Na de majd jövő héten...

Az alapos és célzott beéneklést követően a Britten darabot vettük elő. Dóri megtalálta a teljes mü magyar forditását, amit ezuton is köszönünk. A szöveg pontos ismeretében teljesen más volt énekelni a tételeket, én legalábbis hirtelen megvilágosodtam és ujra értelmeztem a hiányos angoltudásom miatt eddig homályos részleteket. Azért el kell mondjam, hogy a legmegdöbentőbb a 10. tétel szövege, ilyen mélységben nem gondoltam bele soha, hogy Ádám ősapánk tettének micsoda következményei lettek hosszu évezredekre nyulva. De ahogy aludtam rá egyet-kettőt, szóvá kell tennem Zsuzsi, hogy -mint a nyelvet közülünk legjobban ismerő angoltanár - Neked erkölcsi kötelességed lett volna felvilágositani! Hetek óta nem tudtam, hogy jön Ádámhoz Szüz Mária, mert a közte lévő dolgokat nem értettem meg!!! De mostmár mindent tudok!

A próbán eljutottunk egyébként a tételek kidolgozásához, értelmezéséhez is. Az 1., a 3., 5.,6. és 10. tételeket vettük, minőségi javulást elérve mindegyiknél.

Gyertek jövő szerdán minél többen, mert tényleg egyre könnyebb énekelni, de ezt csak gyakorlással érhetjük el.

Addig szép napokat Nektek!

Melinda

November 24-i próbánk

 2012.11.26. 22:23

Rendhagyó módon ezuttal szombat délelőtt gyültünk össze, igen nagy számban. Ezuttal nemcsak az éneklésé volt a főszerep, hanem egyesületi gyülést is kellett tartanunk.

A próbán mélyrehatóan gyakoroltuk a Britten darabot, zongorás kisérettel. Ez néhol megnehezitette a dolgunkat, pedig hozzá kell szoknunk a kisérethez, lévén hogy nem acapella mű... De többszöri nekifutásra azért sikerült tisztázni hogy is viszonyul egymáshoz kiséret és énekkar.

Sorrendben haladva az 1. tétel, 3-as, 5-ös, 6-os és a 10-es szerepelt a repertoáron, amiket remélhetőleg december 16-án fogunk énekelni. A kidolgozás mostmár jól halad, lévén hogy átrágtuk magunkat a szövegen (na jó, néhány hiányos folt van még). Most hogy már egész jól megy az angol, belecsaptunk a lecsóba és egyre gyorsabban énekeljük, ami néha bizony a szövegmondás rovására megy, de majd alakul valahogy.

Szerdán a szokott időben várunk mindenkit a reményteljes folytatásra!

Addig szép napokat Nektek!

Melinda

November 14-i próbánk

 2012.11.16. 16:28

Gőzerővel készültünk a december 16-i adventi koncertre, átvettük a Brittenből azokat a tételeket, amelyeket énekelni fogunk. Igaz nem voltunk valami sokan, de annál lelkesebben énekeltük tételről-tételre eredeti szöveggel a művet. Ezt követően Kodály zsoltárával folytattuk, mely a decemberi koncert közös kórusműve lesz.A darab első hallásra elég nehéznek tűnik, de lehet hogy azért, mert ráállt a fülünk Britten harmónikusabb karácsonyi dal gyűjteményére.

Jövő héten szerdán (november 21-én) nincs próba. Viszont szombaton november 24-én hangszeres (zongorás) összpróba lesz 9 órától. Jöjjetek, hogy minél többen legyünk.

Szép hétvégét!

Címkék: Címkék

Október 31-i próbánk

 2012.11.05. 11:17

Kicsit megkésve ugyan, de remélem mindenre emlékezve próbálok Melinda távolléte miatt írni egy összefoglalót a múlt heti próbánkról.

Az őszi szünet és a betegségekkel teli idő ellenére viszonylag sokan gyűltünk össze a múlt héten. Végigvettük a Britten azon tételeit, melyeket várhatóan a december 16-i százhalombattai Adventi koncerten fogunk énekelni.

1 - Procession,  3 - There is no rose, 5 - As dew in Aprille, 6 - This little Babe, 10 - Deo Gracias

Elhagyva a lalázást, eredeti szöveggel vettük végig a fenti tételeket. Mellyel bizonyos részek valóban könnyebben énekelhetők (főleg azoknak mint pl. én akiknek nehezen megy a számolás éneklés közben :) Azonban vannak részek, ahol nagyon figyelni és gyakorolni kell a szöveget, mert igencsak összeakad az ember nyelve.

Külön öröm volt, hogy sokan jöttek Pestről is a próbára. Hasonló összpróbát november 24-i szombatra tervez Anna, remélem akkor is sokan leszünk.

Addig is megosztanám veletek azt a linket, amit Rita küldött emailben:

http://www.fileposta.hu/richlet/fd?id=40A5D2E550A279A1C5930c8cB519Cd78D0Ad60AdF7E1438a

A linkről letöltehetőek a Britten dalok a Budafoki Kamarakórus 1999-es előadásában. Az alt szólót Forgony Mari énekli.

Október 24-i próbánk

 2012.10.26. 19:01

Elhatároztam, hogy a jövőben megpróbálok nagyon diszkréten és visszafogottan fogalmazni, mert be kellett látnom, hogy tulságosan szubjektiv vagyok. Mentségemre szolgáljon, hogy nagyjából senki nem szokott hozzászólni a bejegyzéseimhez, ugyhogy firkálhatok amit akarok, az eredmény meg kiderül a következő szerdán. Most ki is derült, nevezetesen, hogy nem kéne ugy siettetni a dolgokat, vagyis az angol szöveget. Anna azt javasolta, hogy folytassak ezentul privát levelezést Vele, ha valami bajom van. Ez azért nem hiszem hogy jó lenne, mert akkor mások kimaradnak a dünnyögésemből... Vagy nem is hiányozna senkinek???

Na amig ezen gondolkozom, leirom miből maradtak ki a távolmaradók (KHM KHM).

A szöveg agyba vitele volt ezuttal is a téma, sok tételen át. Csak az 1. és a 8. tételek maradtak ki a szórásból. Mégse tudom befogni a számat azzal kapcsolatban, hogy kinyilvánitsam, több tételnek kifejezetten jót tesz és értelmet ad a szöveg, és többszöri olvasásra nem is olyan nehéz, ezt be kell látnunk! Aki meg kicsit tud angolul (mint én pl,bár tényleg csak kicsit), az gyönyörködhet abban, hogy mennyire illik a zene hangulatához a mondanivaló. Még a szöveg ritmusa is milyen hasonló az egyes tételek vehemenciájához, ezt jól példázza a 10., Deo Gracias tétel, vagy a 3., a There is no Rose. Még ha óangol, akkor is néha érthető, és értelmezhető. Ugyhogy fel a fejjel, németesek, angol nyelven is létezik zenei élet és különben is az angol sokkal lágyabb mint a német, ugyhogy nekünk is kell egy jó darab,ha már nem magyarul énekelünk!

Tudnivaló a következő időszakról az, hogy az őszi szünet ellenére lesz jövő szerdán próba. Valamint november 24-én, szombaton is lesz próba, gondolom 10-től. Mivelhogy december 16-án előadjuk a tudományunkat Brittennel kapcsolatban, tehát kell a gyakorlás!

Gyertek Lányok, addig meg szép napokat mindenkinek!

Melinda

Október 17-i próbánk

 2012.10.18. 10:03

Talán betegség, vagy egyéb elfoglaltság miatt a tegnapi próbán a megszokottnál kevesebben voltunk. Pedig aki kimarad, az lemarad! Ezt most szó szerint érthetitek, mert Anna ugy döntött, eléggé tudjuk már a dallamot ahhoz, hogy jöjjön a szöveg is a Britten darabhoz. Igaz, én reklamáltam a mult héten ezügyben, hát most megkaptuk. Sajnos a többiek is szenvedő alanyai lettek az ügynek, de mentségemre szolgáljon, hogy egyszer ugyis tul kell esni minden kellemetlen feladaton, és jobb előbb mint utóbb (vagy lehet hogy máshogy szól a közmondás?)

Mindenesetre jónéhány tételt megnéztünk a csodálatos angol szöveg oldaláról. There is no Rose, aztán a This little Babe, a Deo Gracias (engem ebben zavart, hogy csak lalázzuk), In freezing winter night, és a Wolcum Yole (ebben nem zavart volna). Közben kiderült, hogy a szöveget és a dallamot néhány esetben nem vagyunk képesek együtt értelmezni, jobban mondva azt hittük, hogy megvan már a dallam, aztán kiderült hogy nem... De ezek csak kezdeti nehézségek, ami nem szabad hogy kedvünket szegje ettől a gyönyörü, dallamos műtől. És reménykedjünk, hogy a jövő héten már lazán kirázzuk mindenestől a kisujjunkból!

Addig szép napokat Nektek, és gyertek jövő szerdán!

Melinda

süti beállítások módosítása