Eléggé megbántam, hogy azt a borus hangulatu bejegyzést idebiggyesztettem legutóbb. Mivel utánaszámoltam, mindenkinek az ügyes-bajos dolgait tudjuk nagyjából, és nem is lehet csodálkozni azon, hogy szerdánként elég kevesen vagyunk. Ha a pestiek tudnak Nórával próbálni, akkor nem lesz azért nagy gond, alkalmanként szépen össze tudjuk próbálni a darabot.
Viszont azok, akikre számithatunk a közeljövőben, érezzék erkölcsi kötelességüknek a rendszeres próbára járást! Itt ez a feladat, a Britten, ami egyre jobban halad, izekre bontva énekeljük mostmár, a dallam és a szöveg jórészt rögzült, és a finomitás ideje elérkezett. De amiket Anna mond róla, azok nincsenek a kottába irva, nem tudjuk lapról megtanulni, ahhoz itt kell lenni és eszünkbe (meg a kottába) vésni, és jövő héten emlékezni rá, hogy énekeljük.Tudjátok, hogy a forténak hány arca van, és itt és itt éppen melyiket mutatja, stb.stb.
Ha sikerül cd-re énekelni, akkor meg jön a még nagyobb feladat, az arezzoi versenyre felkészülés, szerintem az nehezebb lesz mint a Britten. Most ez van a fülünkben, és ha vége, egy teljesen uj fejezet nyilik, még ha ismétlés is lesz jórészt, akkor is rengeteg a készülnivalónk.
Tehát gyertek,hadd haladjunk!
Dóri, érdeklődve olvassuk a lelki utravalót, remélem sorozat lesz belőle mire kijutunk! Szerintem nem sokat tudunk arról a környékről, ugyhogy irhatsz bővebben, ha időd engedi, és képeket is kérünk!!!
Jövő szerdán találkozunk, addig is szép napokat Nektek, kitartás, mindjárt hivatalosan is itt lesz a tavasz!
Melinda