Április 17-i próbánk

 2013.04.19. 20:46

Ezen a szerdán nagyjából a szokásos létszám jelent meg, viszonylag kiegyensulyozott szólamarányokkal, ugyhogy ütős kis próbát tarthattunk.

Közeledve a cd felvétel időpontjához, ujra elővettük Brittent, ami az utóbbi próbákon csak takarékon szerepelt. Most a 4. 5. és 6. tételt vettük elő, Rita gyönyörü szólóéneklését is élvezhettük. Én pl. annyira élveztem, hogy kb a 3. nekifutásra sikerült belépnem ott ahol kellene. Visszaszámlálunk a felvételt illetően, már csak 2 próba és itt van! Szépen alakul, remélem a legjobb formában leszünk és el is készülünk vele addigra.

Gyakoroltuk még a Gyöngyösi darabot, ami szintén kezdi a formáját mutatni, mivel osztódni tudtunk Nórának köszönhetően, igy szólampróbát is tartottunk belőle. És a Palestrinát is végignyomtuk, bár az csak helyenként volt (nekem) ismerős.

Kaptunk egy szép köszönő levelet amiért részt vettünk a dijátadó ünnepségen, valamint egy kis anyagi hozzájárulást is kaptunk egy városi pályázaton, ugyhogy alakul Arezzo!

Gyertek minél többen énekelni, most legközelebb hétfőn találkozunk, rendhagyó módon, mivel jövő szerdán nem lesz próba.

Addig szép napokat Nektek, élvezzétek a nyárias tavaszt, végülis a naptárnak megfelelő a hőmérséklet, csak igy a fél év tél után kicsit hirtelen jött.

Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://chorusmatricanus.blog.hu/api/trackback/id/tr165235613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása