Elérkezett végre az a nap, amire mindannyian nagyon sokat készültünk, és vártunk. Annyi feszített tempójú próba után elindulhattunk megmérettetésünk színhelyére.
Szerda reggel a társaság jó része együtt szállt vonatra, ahol el is kezdtük a próbák további sorozatát, meg kellett tanulni ugyanis a Cantemus c. kórusművet, amit közösen adtunk elő a résztvevő kórusokkal. A vonat tele volt, de szerencsére nem szállítottak le minket zajártalom okozása miatt. Debrecenben egy kedves fiatalember kalauzolt minket. Rövid szállásfoglalás után indultunk is első próbánkra, a zeneiskolába.
A következő napjaink is nagyjából hasonlóképpen alakultak: álomkórban reggeli, kávé fogyasztása, rohanás a próbaterembe (szállástól kb. 20 perc gyalog), éneklés (izzadás, hidegrázás, légkondi be- á mégse, ki - na jó mégis bekapcsolása), rohanás ebédelni, rohanás a szállásra, rohanvást fürdés (folyamatosan elölről kezdhető az izzadás miatt), hogy odaérjünk a szereplésre, aztán különböző fellépések, aztán már jöttünk is haza. Inkább csak az ettől eltérő napirendi pontokat foglalnám össze.
Szerdán estefelé betekergett körünkbe Szabó Barna, meghallgatta remekművét élőben és jóváhagyta a bemutatását. Ezek után rögtön nagyobb önbizalommal tekeregtünk mi is a dallamok között.
Csütörtökön megkezdődtek az izgalmak. Délelőtti próbánk után bemehettünk az előadás színhelyére, a Kölcsey Központba (müv.ház.), ami jó nagy volt és különösebben csak azt állapíthattuk meg, hogy kell még ott próbálni, mert tele volt az esti koncert kellékeivel és nem lehetett rendes beállással próbálni.
Délután magyar kislányoknak öltözve adtunk egy rögtönzött kiskoncertet a helyi Sparban, majd részt vettünk az ünnepélyes felvonuláson, ahol név szerint bemutatták a versenyző kórusokat.
https://www.youtube.com/watch?v=nfjaiOn8zS0
Este pedig nagyon igényes hangversennyel nyitották meg a versenyt.
Pénteki napunk már a versenyzés jegyében telt, a szokásos rohanó körök után, 3 órakor velünk nyitották meg az egyneműkarok elődöntőjét. Öltözés közben csodálkoztunk csak igazán rá a gyönyörű blúzunkra, amiben nagyon egységesen, szépen mutattunk. Hiába, néha a ruha (is) teszi az embert...
Műsorunk a következő volt:
Szőnyi Erzsébet: Salve Regina
Eben: De Angelis
Orbán: Lauda Sion
Gyöngyösi Levente: Beatus vir
Bár izgultunk nagyon, mégis jól szerepeltünk, mentorunk, Barna a közönség soraiból biztatott minket. Nagyon igyekezett mindenki mindenre emlékezni, amit Annától tanultunk megszólaltatás, tempó-és hangerőváltások és minden egyéb területén, és ez remélem hallatszott is. Mindenesetre nagy tapsot kaptunk.
Este a Nagyerdőben levő szabadtéri színpadon bemutattuk folklórműsorunkat, és éppen a mi szereplésünk előtt hozták nyilvánosságra azt az örvendetes eredményt, hogy bejutottunk a döntőbe. A bejelentés után igazi örömkoncertet adtunk, mindenki önbizalma megnövekedett, sőt néhányunké olyannyira, hogy az első oldalt egyúttal a darab végének éreztük, mikor pedig az a darab kettő lapból is állott. Szerencsére ezt rajtunk kívül nemigen tudta senki (hála a heti átlag 1 db iskolai énekórának és a nagyszámú külföldi közönségnek).
Szombaton aztán a mindent eldöntő döntő is velünk kezdődött, az alábbi darabokkal:
Orbán: Ludvércz
Orbán: Horae
André Laporte: The Shepherd
Szabó Barna: Tekereg a szél
Ekkor már különösen jól ment a tekergés is, meg a többi is. De sajnos annyira mégse, ami elég lett volna a győzelemhez. Vitathatatlan volt, hogy elsők nem leszünk, hiszen egy profi kórussal még mi „vidéki amatőrök” sem tudjuk felvenni a versenyt, teljesítményünk a 2. legjobbnak bizonyult. Pontszámaink alapján azonban nem értünk el helyezést. Ez a műfaj bizony nagyon szubjektív megítélésű... Így örömünnep helyett aznap éjszaka összegyűltünk egy kis beszélgetésre, amin Barna is részt vett, és biztosított minket arról, hogy a hiba nem a mi készülékünkben volt.
A dolog ilyetén kimenetele miatt vasárnap pihenőnapot kaptunk, amit nagyjából ki is használtunk fürdésre, cukrászdalátogatásra, egyebekre. Este a záróünnepségen viszont fordulat állt be a hangulatunkban: Anna karnagyi különdíjban részesült a Horae hiteles megszólaltatása okán. Nagyon-nagyon boldogok voltunk, hogy ezt a díjat végre Annának ítélték, mert nagyon megérdemelte, örömünknek nagy hangot adtunk, ami végig is zúgott az előadótermen. Így az ürömbe nagy öröm is vegyült, jól záródott a nap.
Ugyan nem kaptuk meg azt az elismerést, amit szerettünk volna, mégis óriási lépés a kórusunk életében, hogy egy ilyen rangos eseményen szerepeltünk, és igenis megálltuk a helyünket. Jólesett, hogy mindenki, aki számít a zenei életben, körülvette Annát, gratulált, biztosították a szimpátiájukról, elismerték a munkáját, a munkánkat, és így végül sikeresek lettünk. Mindenki, aki ott volt a fogadáson tapasztalhatta, hogy mennyi ember áll ki az általunk képviselt előadásmód mellett. De hát senki nem próféta a maga hazájában. Talán a következő versenyen... És hát itt is muszáj volt végül fejet hajtani Anna előtt, hiszen az a Horae valóban életünk eddigi legjobb megszólaltatása volt.
Most, ha majd visszagondolunk az eseményekre, biztos, hogy mindannyian érezzük, hogy ez kórusunk egyik legnagyobb feladata volt, és mi büszkén elmondhatjuk magunkról, hogy kiálltuk a próbát.
Melinda