Battai Karácsony

 2012.12.17. 11:09

Tegnap este lezajlott az a rendezvény, amelyen bemutathattuk Britten: A Ceremony of Carols c. müvének részleteit. Mivel most adtuk elő először közönség előtt, mindannyian reményteljesen vártuk ezt a lehetőséget.

Összességében elmondható, hogy -bár érzésem szerint a próba jobban sikerült, mint maga a fellépés- hogy ismét szépen énekeltünk. Néhány apró hibától eltekintve jól szólt, és többé-kevésbé sikerült megvalósitanunk a próbákon begyakorolt dolgokat.

A pódiumon állva az ember nem, vagy máshogy érzékel bizonyos dolgokat, de sok elismerő és lelkes dicséretet kaptunk. Az én családom egy része is ott volt ( éppen énekelte is valaha ezt a darabot), és tetszettünk neki nagyon. Remélem ezzel a többi néző is igy volt, és szép emlékként maradt meg előadásunk, megteremtve a karácsonyi hangulatot.

Remélem Ti is jól éreztétek Magatokat előadás közben. Következő feladatunk a teljes darab cd-re éneklése, ezért nagyon jó hogy előadhattuk.

Nyitott kérdés maradt a januári első próbánk időpontja, ezt elfelejtettük megbeszélni! Mint ahogy azt is, hogy az évnyitó ünnepségünket hogyan tartjuk. Kérlek Anna, ha döntöttél, ird meg, mert igértem az info továbbitását.

A Karácsony előtt hátralévő napokra szép készülődést, lelki elmélyülést, az ünnepre hangolódást kivánok mindenkinek. Ne felejtsétek el a sok háztartási teendő mellett, hogy a legfontosabb a velünk élő családunk, a legjobb dolog amit adhattok Magatokból, a szeretteitekkel töltött idő, az odafigyelés, a közös élmények és tevékenységek.

Boldog Karácsonyt kivánok mindenkinek!

Melinda

süti beállítások módosítása