Hát akkor üdv ujra itthon!
Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy is irjam le ezt az utat, de még mindig annyira a hatása alatt állok, hogy nehezen tudom kivülről és objektiven szemlélni az élményeket és a teljesitményünket.
Ha arra gondolok, micsoda bizonytalanság előzte meg, mennyi kérdőjel, problémák a létszámmal, az utolsó előtti pillanatban a minőséggel, akkor szinte csoda hogy igy alakult. Ha eszembe jut a sok végeérhetetlennek látszó kis részletnyi próba, a "vinnyogás" aázva, a gyakorlás prózában, stb, akkor természetes, hogy igy kellett történnie.
Most pedig leirom az itthon maradottaknak, és a résztvevőknek is mementóul, mi is a történet.
Indulásunk viszonylag a tervek szerint történt, buszunk kicsi de barátságos volt és a két fiatal sofőr, akik Szegedtől vittek minket, kedves és nagyon jó pilóták. Nem is éreztem még hasonló biztonságban magam más utazások alkalmával. Amint elhagytuk az országhatárt, és nagyon kevés várakozás után Szerbiába értünk, mindenki kijárult a mikrofonhoz és röviden ismertette élete főbb tudnivalóit. Egész szines társaság gyült össze a gyógytornásztól a volt metróvezetőn át a Ringató foglalkozás vezetőig, és már ekkor érezhető lett, hogy nagyon jó csapatként tudunk majd együtt lenni ez alatt a szük egy hét alatt. Végeérhetetlen tereferék, nagy nevetések közepette haladtunk, majd néhányan átismételtünk egy-egy kényes részt a verseny anyagából. A buszon töltött éjszaka meglehetősen hosszu és fáradságos, igazából pihentetőnek közel sem volt nevezhető, de tuléltük. Annál kevésbé, hogy Görögországban kb 200 km-t tettünk meg mindenféle WC kilátása nélkül. Utolsó ittjártunk óta az autópálya elkészült ugyan, csak benzinkutakat nem épitettek még hozzá...
Na de mikor szállásunkhoz értünk! Mindenki felvillanyozódott, és igen rövid szobaosztás után már szinte az egész csapat a tengerparton találkozott, hogy birtokba vegyük azt amit nagyon megérdemeltünk, a TENGERT! Volt aki először találkozott vele, többen ismerősként üdvözöltük, de mindenkit elbüvölt határtalansága és ereje. A lelkesek követ gyüjtöttek, a napimádók bátran odatartották hamvas bőrüket (másnapra aztán a hamvasság vörössé vált egyes esetekben) a Napnak, a megszállott pancsolók pedig bevetették magukat a habokba. Örömünk egész a próbáig tartott, amit Anna még a szieszta vége elé kijelölt, de kellett is, hiszen a verseny ránk eső része másnap várt minket. Első este a megnyitón kellett énekelnünk, ahová talpig nemzeti szinekben vonultunk, és énekünkkel rögtön megdobogtattuk versenytársaink szivét.
Pénteken aztán korán indultunk a verseny helyszinére, és nagyon érdekes helyen, egy bokszringben tartottuk rövid próbánkat. A szokatlan körülmény csapatunk gyógytornászát arra inspirálta, hogy meg is tartsa első edzését, és ennek akkora sikere lett, hogy folytatása is lett (erről később). Bizonyára a nyaktornának is köszönhettük, hogy annyira összeszedetten tudtunk énekelni a versenyen az iszonyatos hőség ellenére. A versenyen megállapodtunk abban, hogy a tőlünk elvárható maximumot fogjuk nyujtani, és nem azzal foglalkozunk, hogy mi volt négy éve, stb. Igy is tettünk, ahogy haladtunk a darabok előadásában, egyre oszlottak félelmeink, egyre felszabadultabbak lettünk, főleg mikor a Lauda is soha nem hallott szépségben és hibátlanul eléneklésre került. A többit, főleg a Sárközi karikázót már szinte kiráztuk a kisujjunkból. Anna arckifejezéseiből már a verseny alatt láttuk, hogy teljesitettük a tervet, de mikor vége lett és kis öltözőnkbe értünk, kitört az éljenzés, éreztük, hogy nagyot alkottunk. Mindenki ujjongott, nem győztük egymás teljesitményét éltetni, a hangulat a tetőfokára hágott.
Szálláshelyünkre visszaérkezve, a délutánt fürdőzéssel tölthettük, aztán este ismét visszamentünk a városba, mert a verseny helyszinén ujra koncert volt, ahol szerepeltünk. Na az az este kiverte a biztositékot, annyira fullasztó volt a hőség. Ennek ellenére sikeres volt a fellépésünk ez alkalommal is..
Mivel a verseny ránk eső része gyakorlatilag lezajlott pénteken, igy a hétvégét Anna szabaddá nyilvánitotta. Szombaton átadtuk magunkat a fürdőzés összes örömének, illetve néhányunknak az volt csak az igazi öröm, mikor kivetett a viz a partra. Hatalmas hullámok jöttek, és a nap folyamán egyre növekedtek, élmény volt bent lenni. A becsobbanás könnyü feladatnak bizonyult, elég volt a viz szélére állni, a többi jött magától. Simogatóan kellemes volt a hőmérséklet, szikrázó napsütés, a habokban a gyönyörü sellők (vagyis mi), szóval valódi látványosság volt az a partszakasz. Kis idő mulva megérkezett gyógytornászunk, akinek vezetésével vizi aerobik órát tartottunk (magyarul bálnatorna), hatalmas nevetések közbeiktatásával. A gyakorlatok elvégzését örvendetesen nehezitették a mindent elboritó hullámok, ezáltal "égett a zsir" még jobban. Voltak kar- és lábgyakorlatok, páros feladatok, de az ire a pontot a sorverseny tette fel. Többen ugyan bundát emlegettek, meg hogy "bezzeg a nyertes csapat lába alatt sekélyebb volt a viz", na de ez csak kifogás kérem, mert a hullámok ide-oda dobáltak minket, ugyhogy igazán nem is lehetett tudni, merre van a homokpad. Viszont a közelünkben fürdőző görög srácoknak nagyonis tetszett a mutatvány, igy mindenkinek lett egy jó napja. A partra érkezés körül voltak ugyan bonyodalmak, szó szerint kivetett a hullám, ugyhogy nem maradt bent senki.Többen a délutáni szieszta helyett is a tengert választották, annyira lenyügöző volt a viz meg a part. Aztán este bementünk ismét a városba, ahol szabadtéri koncert volt. Előtte egy kellemes helyen megvacsoráztunk (jó gyrost adtak), tartottunk kis beéneklést a parton, a helyiek nagy tetszésnyilvánitásával, majd énekeltünk a rendezvényen is. Immár tét nélkül is jól szóltunk, nagy tapsot kaptunk. Szállásunkra visszatérve előkerültek a különböző flaskák, és jó hangulatu beszélgetéssel zárult a nap.
Vasárnap ismét a fürdőzésé volt a nap nagy része, a korábbinál lényegesen szelidült hullámokkal, a be-és a kiérkezés is majdnem veszélytelenné vált, de a hőség fokozódott, igy a legtöbben azért sziesztáztak már délután. Hogy el ne felejtsük, miért is jöttünk, tartottunk a záróceremónia előtt egy kis próbát, majd elérkezett a rendezvény utolsó megmozdulása, a búcsú, melyen eredményt hirdettek. Valamit lehetett sejteni, mert Anna délelőtt a városban járt karnagyi eligazitáson, és azzal a hirrel jött haza, hogy 3 dalt kell énekelnünk a versenydarabokból. Ez már sejtetett valamit... Aztán mikor a karnagyokat felhivták a szinpadra, és a mi kategóriánk került sorra... És akkor jött a Chorus Matricanus aranydiplomája. A verseny legmagasabb pontszámával, amit szégyen szemre nem tudok kiirni, de kérlek Anna, tedd meg ha pontosan tudod! És néhány perccel később a különdijak. Anna a legjobb karnagy lett!!! Leirhatatlan boldogság volt! Mindenki uszott az örömben, többen sirtunk is, hogy ez sikerült nekünk! Hát tényleg érdemes volt mindent beleadni, kitartani, a nehézségek ellenére végigcsinálni, szenvedni ülve egy napot a buszon, a hőség, meg minden, mert mi lettünk a legjobbak! A birák elismeréssel nyilatkoztak rólunk, az olasz biró meghivott minket egy rangos olaszországi versenyre, Anna fürdött a sikerben, és ez végre kijárt Neki! Zászlónk lobogott a hüs szélben, és a többi kórus nem győzött gratulálni. Ezt az estét nem fogjuk elfelejteni!
Levezetésként körbeültük utoljára apartmanunk kis füvét, és immár felszabadultan beszélgettünk.
Aztán hétfőn reggel elindult hazafelé a buszunk... Bucsut vettünk a tengertől, amely elkisért még minket egy darabig, bár már csak a buszból láthattuk, de balzsamos- sós illata az orrunkban maradt. A leánderek teljes pompájukban integettek az ut mentén,hogy hazatelepitett és reméljük megeredő hajtásaival örök emléket állitsanak Prevezának. Az autópályán nem épült az eltelt négy nap alatt benzinkut, de igazán keveset ittunk ugyhogy átvészeltük azt a kb 250 kilométert is. Thesszalonikiben megálltunk pár órára, hogy kapjunk egy kis hőgutát, irdatlan volt a meleg, a beton ontotta magából. Lényegében a halpiacig jutottunk, de sajnos már zárt, azért körüljártuk és volt aki vett is füszert, vagy valami kis szuvenirt. Hétfő lévén a Fehér Torony zárva volt, csak kivülről tekinthettük meg. A szabadidő lejárta után visszakászálódtunk a buszba, ami hazaguritott bennünket kedd reggelre.
Itt szeretném nyilvánosan leirni mindannyiunk nevében, hogy KÖSZÖNJÜK ANNA! Az erődet, a kitartásodat, a maximalizmusra törekvésedet, a szervező készségedet, és a zenei tudásodat, amit próbálsz belénk plántálni - most ugy néz ki sikerrel. Remélem komoly jövő előtt áll a kórusunk és minden nehézséggel továbbra is megbirkózunk az irányitásod alatt!
Szeretném még megköszönni mindenkinek aki részt vett ebben a "projektben", aki eljött velünk énekelni, együtt lenni, remélem jól éreztétek Magatokat a körünkben és maradtok velünk!
Igazi közösség lettünk ismét, és mindenkit várunk, aki hozzánk szeretne tartozni! Most kicsit pihenünk, aztán szeptembertől ujult erővel vetjük bele magunkat a jövő feladataiba. Gyertek Lányok, énekeljetek velünk!
Mindenkinek szép nyarat kivánok!
Melinda