Junius 20-i próbánk

 2012.06.21. 21:09

A nagy hőség ellenére majdnem teljes létszámban gyültünk össze tegnap este, de ennek természetesen két héttel az utazás előtt illik is igy lennie.

Alapos beéneklés után folytattuk a versenydarabok problémás pontjainak kigyakorlását. Legfontosabb helyen most a Csesznokov szerepelt, a nagyszerü szövegelemzéssel kezdtük, és aztán rá is tértünk a várva várt aázós, majd a szép magánhangzós mantrára. Ezt követte a többi szokásos darab, majd az Orbánból kis szólampróbát is tartottunk. Végül a Sárközi karikázót tökéletesitettük, ez egyre jobb állapotba kerül, persze a többi is hasonlóan.

Kérlek ne felejtsétek el Annának elküldeni az adataitokat a biztositás megkötéséhez.

Egy szerdánk maradt, mindenkit nagy szeretettel várunk, remélhetőleg kellemesebb klima lesz, de ha nem, gondoljatok arra, hogy Görögországba készülünk, hát most aklimatizálódhatunk.

Várjuk a mult szombati sütirecepteket, akik még adósak vele, ill. Judit képeit!

Szép napokat Nektek!

Melinda

süti beállítások módosítása