Február 20.i próbánk

 2013.03.08. 14:40

Eléggé megbántam, hogy azt a borus hangulatu bejegyzést idebiggyesztettem legutóbb. Mivel utánaszámoltam, mindenkinek az ügyes-bajos dolgait tudjuk nagyjából, és nem is lehet csodálkozni azon, hogy szerdánként elég kevesen vagyunk. Ha a pestiek tudnak Nórával próbálni,  akkor nem lesz azért nagy gond, alkalmanként szépen össze tudjuk próbálni a darabot.

Viszont azok, akikre számithatunk a közeljövőben, érezzék erkölcsi kötelességüknek a rendszeres próbára járást! Itt ez a feladat, a Britten, ami egyre jobban halad, izekre bontva énekeljük mostmár, a dallam és a szöveg jórészt rögzült, és a finomitás ideje elérkezett. De amiket Anna mond róla, azok nincsenek a kottába irva, nem tudjuk lapról megtanulni, ahhoz itt kell lenni és eszünkbe (meg a kottába) vésni, és jövő héten emlékezni rá, hogy énekeljük.Tudjátok, hogy a forténak hány arca van, és itt és itt éppen melyiket mutatja, stb.stb.

Ha sikerül cd-re énekelni, akkor meg jön a még nagyobb feladat, az arezzoi versenyre felkészülés, szerintem az nehezebb lesz mint a Britten. Most ez van a fülünkben, és ha vége, egy teljesen uj fejezet nyilik, még ha ismétlés is lesz jórészt, akkor is rengeteg a készülnivalónk.

Tehát gyertek,hadd haladjunk!

Dóri, érdeklődve olvassuk a lelki utravalót, remélem sorozat lesz belőle mire kijutunk! Szerintem nem sokat tudunk arról a környékről, ugyhogy irhatsz bővebben, ha időd engedi, és képeket is kérünk!!!

Jövő szerdán találkozunk, addig is szép napokat Nektek, kitartás, mindjárt hivatalosan is itt lesz a tavasz!

Melinda

Március 6-i próbánk

 2013.03.07. 20:43

A tegnapi próbán kiegyensulyozott szólam arányokkal tudtunk dolgozni. Egy kismamánk visszatért, reméljük a kisbaba is igy gondolja majd hosszutávon is.

Ha az aktuálisan gyakorolt darab éneklése közben eszünkbe juthatnának a beéneklés közben gyakorolt futamok, akkor elmondhatnánk hogy kezdünk profik lenni. Azért Anna próbál nevelni minket ebbe az irányba, és szerintem minden eddig előfordult karnagynál hatékonyabban sikerül ez Neki.

Végigvettük a 10. kivételével az összes tételt. A nüanszok kigyakorlása folyik, ez sem kis feladat, hirtelen rádöbbentem, hogy amiről azt hittem eddig, hogy tudom, bizony hézagosan sikerül. De jó uton haladunk, egyre szebb lesz az előadásunk, közeledünk ahhoz, hogy szépen sikerüljön felénekelni a cd-re.

Nem beszéltünk a szombati próbáról. Jövő héten szerdán találkozunk, aki csak tud, jöjjön!

Addig szép napokat Nektek, itt a tavasz, élvezzétek!

Melinda

süti beállítások módosítása