Április 22-i próbánk

 2013.04.25. 13:55

Szokásunktól eltérően hétfőn gyültünk össze, a szerdai próba helyett. Elég sokan voltunk, és mindjárt az elején kis rossz hirrel inditott Anna: Nem megyünk Arezzoba. De majd eljutunk máshová, ugyhogy az elkezdett darabok tanulását nem függesztjük fel.

Lévén azonban, hogy a május 4-i cd felvétel itt van a nyakunkon, be is vetettük magunkat az áldott jó Britten 8-as és 4-es tételekbe. Illetve az 1. és a 10-es is teritékre került, mielőtt elfelejteném! Viszont ujra gyönyörködhettünk a szólórészekben is, kiegészülve az alt 8-as tételbeli koronájával, amit Ági nyujt nekünk, és hát ezek mellett -valljuk be- nehéz emlékezni a többi részre, pedig azok mind egy szálig különlegesek és szépségesek. Remélem sikerül maradandót és igényeset alkotni majd belőlük jövő szombaton!

Folytattuk még a megkezdett Gyöngyösi: Beatus vir c. müvet, és felelevenitettük a Horae első oldalát.

Ezen a héten találkozunk még, hiszen szombaton is van próba, délelőtt, gyertek hát Hölgyek énekelni, hogy méltóképpen ünnepelhessük a ZENE eljövetelét.

Addig szép napokat Nektek!

Melinda

süti beállítások módosítása