Hosszú és feszített felkészülési időszakot követően elérkezett az az adventi szombat este, melyen kórusunk fennállását ünnepeltük. A 25. évfordulónkra megjelent a Deo Gracias című cd lemezünk, ennek anyaga volt egyúttal a koncertünk műsora is.

P1040271_1.JPG

A battai református templomban énekeltünk, amely meghitt hangulatot, melegséget áraszt, szívünket átjárta a nyugalom és a bensőséges, családias hangulat. Benjamin Britten: A Ceremony of Carols cimü karácsonyi témájú művét adtuk elő először, Bábel Klára hárfa kíséretével. Égő mécsesekkel a kezünkben vonultunk be, az első tételt így kívülről énekelve. A megérkezésünk azt hiszem meg is adta az este hangulatát.

Csodálatos szépen sikerült végigénekelni a darabot, visszanézve a felvételt, szinte a cd minőségét produkáltuk élőben, koncerten is. A kivonulás mécses nélkül, szintén énekelve zajlott.

P1040238_1.JPG

Klári előadott egy hárfajátékot önállóan is, majd a koncert második részében Orbán György Missa 6. címü miséjét énekeltük. Színvonalában, előadásában hasonlóan sikerült, mint a Britten. Ezt a művet Rádai Nóri zongora kíséretével énekeltük.

P1040205_1.JPG

A műsor legvégén, lévén Karácsony közelgett, egy ismert karácsonyi dallamokból álló csokrot mutattunk be, amit Földvári Gergely zongora improvizációja kísért. A közönség jórészt együtt énekelt velünk, ez tovább emelte a köztünk és javarészt ismerősökből, családtagokból, régi kórustársakból álló közönségünk között létrejött ünnepélyes, bensőséges és mondható, hogy felemelő érzéseket.

Anna az egész előadás alatt teljes lényével biztatott bennünket, szeméből, mozdulataiból, arckifejezéséből kiolvashattuk valamennyien, hogy büszke ránk, mert szépen énekeltünk, a felkészítése, befektetett energiája meghozta a kívánt eredményt, és a közös működésünk alatt elért sikereinknek komoly alapja van. Közte és a kórus között minden fellépésen láthatatlanul, de kitörölhetetlenül szövődik egy olyan fonal, ami miatt öröm együtt énekelni, ami miatt hetente érdemes a próbákon ott lenni. Az Ő neve fémjelez minket most már, mi meg -remélem- hozzájárulunk kicsit ahhoz, hogy egyre több oldaláról megismerhessék Őt.

A koncert után egy gyönyörű fogadáson ünnepelhettünk tovább, melyen  közönségünk is velünk tarthatott. Anna sokunkat egyenként kihívott és átadta ajándékát, néhány szót szólva rólunk. Majd mi is átnyújtottuk Neki szánt meglepetéseinket, amiknek igazán örült.

P1040280_1.JPG

Aztán kezdetét vehette az eszem-iszom, finom hidegtálak és innivalók mellett beszélgethettünk.Tortákat is kaptunk, melyek közül az egyiken 25 gyertya égett.

P1040331_1.JPG

Még szerencse, hogy kisgyermekeink a közelben voltak (egészen a torták mellett), és Ők ügyesen elfújták a gyertyákat, valamint nagy segítségünkre voltak az édességek elpusztításában. Jó lenne ha még több gyerek születne a kórusban, egyrészt az utánpótlást biztosítandó, meg aztán ahogy jönnek majd az újabb kerek évfordulók, fontos lenne, hogy ne a mi alakunk kerekedjen tovább, hanem gyermekeink is töltsék meg kicsi pocakjukat a finomságokkal.

P1040342_1.JPG

Jó későre járt, mire szedelőzködni kezdtünk, és véget ért az életünk egy fejezete ezzel a koncerttel. A cd elkészült, a minősége azt hiszem igazán színvonalas, a jubileumi koncert remekül sikerült.

P1040371_1.JPG

Januártól új feladatok elé nézünk, a próbák témája megváltozik majd, ami jó is, meg furcsa is lesz egyszerre. Ezek a darabok nagyon régóta készülnek a bemutatásra, és most hogy megtörtént, ki tudja mikor adjuk majd megint elő őket. Viszont teljes odafordulással készülhetünk a nagy nyári megmérettetésre, a Bartók versenyre, Debrecenbe. Ott nagyon kell hozzuk a jó formánkat, az megint egy fontos állomás lesz a történetünkben. Bízom benne, hogy ott is sikeresek leszünk majd!

A Halom Tv is szép ajándékkal lepett meg minket, és a tévénézőket is, december 24-én, Szenteste 18 órakor tűzték műsorra a koncertünk tv változatát. 

http://www.halomtv.hu/chorus-matricanus-jubileumi-koncert-0

A 2013-as évet ezzel a szép évfordulóval lezártuk, 2014-re azt kívánom, hogy tovább fejlődjünk, mutassuk be itthon is, hogy magas színvonalon éneklünk, és a legfőbb, hogy maradjon együtt ez a társaság, a jelenlegi felállásban, mert most úgy érzem, és talán így is van, hogy nagyon együtt vagyunk, hangban, gondolatokban, akaratban egyaránt.

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok!

Melinda

süti beállítások módosítása