Üdvözöllek Benneteket újra itthon, egy szép és hasznos utazást követően.

Kórusunk lehetőséget kapott egy rangos versenyen való megmérettetésre, melyet az olaszországi Goriziában rendeztek meg.

Utazásunk julius 22-én, szerdán kora reggeli indulással kezdődött. Gyönyörű tájakon haladtunk át, és kellemes időben érkeztünk a szlovéniai Nova Gorica településre, ahol a szállásunk volt. A kisváros másik fele Olaszországban található, Gorizia néven, ott rendezték a versenyt, Szlovéniában pedig egy kollégiumban laktunk.A kolesz kicsit meleg és -mint később kiderült- kicsit zajos volt, de nagyon szép helyen épült, gyönyörű kilátással a környező hegyekre, közel a központhoz. Igy gyors elhelyezkedés és vacsora után már mentünk is a városka felfedezésére, de a kiváncsibbak átmerészkedtek az olasz részre is. Nagyon kellemes sétát tettünk, rácsodálkoztunk a szabadon burjánzó növényzetre, mint pl. a kiwifára, és kinéztük Anna uj szandálját amit Ő másnap kora reggel meg is vett.

Csütörtökön már reggeli után átadtuk magunkat a próbák szépségeinek, de kezdhettünk volna akár hajnalban is, mert a reggeli zsinat már ugy  5 óra tájban megkezdődött. Több kórus is lakott a koleszban és nem mindenkinek sikerült áthidalni az időeltolódást... Más kórusok meg egyenesen éjszaka érezték olyan frissnek a levegőt és magukat, hogy bátran kieresztették a hangjukat a folyosón és a fürdőszobában. A fürdő egyébként is nagyon vicces volt, mert koedukált, úgyhogy minden meglepetésre felkészülve volt érdemes belépni.

Egy hosszú próbát követően megszavaztuk, hogy a délutáni szabadidőt a közeli Monfalcone tengerparti város strandján töltsük, ugyhogy leaszalódtunk a partra. A forróság óriási volt, a tenger pedig alkalmazkodott a kinti hőmérséklethez, ezért jó termálviz élményét nyujtotta. De azért felfrissültünk tőle, olyannyira, hogy a vacsorát követően ujabb próba következett, tekintettel az előttünk álló nap sűrű programjára.

Másnap ismét próbával inditottuk a délelőttöt, majd a verseny helyszinén kaptunk 5 azaz öt perc időt akusztikai próbára. Ezt követöen kicsit lődörögtünk a városban (szieszta volt éppen), és délután már a szinpadon is álltunk, a verseny megkezdődött számunkra a romantika müveiből. Itt 2 müvet adtunk elő, LIszt: O salutaris c. művével inditottunk, majd a Wassermann következett, amit nagy átéléssel sikerült megszólaltatni, karnagyunk elégedetten mosolygott ránk. Következett kb. másfél órás szünet, majd ujból versenybe szálltunk ezúttal a kortárs darabok kategóriájában. Itt is 2 mú hangzott el, Gyöngyösi Levente: Beatus vir c. művét, és Orbán: Lauda-ját énekeltük, itt is jól sikerült a szereplés. Ha már benne voltunk az éneklésben, a késő este is gyakorlással telt el, sőt már ránk is kopogtak a szlovák kollégák, mert a beirt időnket túlléptük.

Szombaton szintén erős próbával inditottuk a napot, délután pedig ismét a szinpad felé vettük az irányt, hogy bemutassuk a folklór műveinket is. Ebben a blokkban Kodály: Egyetem begyetem c. múvét, és Bárdos: Magos a rutafa c. népdalfeldolgozását adtuk elő.

Aztán néhány óra szabadidő következett, amit az olasz városrész felfedezésével töltöttünk. Egy szép vár (Castello) magasodik a város felett, na és remek üzletek is vannak a sétálóutcákban, ugyhogy mindenki kedve szerint mehetett ahová csak akart. Jelzem, hogy egy remek fagyizót és felfedeztünk, hát az ottani választék és a remek fagylaltok örökre nyomot hagytak bennünk (és talán rajtunk).Este 8 órakor pedig rövid buszozás után egy szabadtéri állófogadáson vettünk részt, melyet a verenyen résztvevő kórusoknak rendeztek, itt lehetőségünk nyilt ismerkedésre is más kórusokkal.

Sajnos a versenyen nem tudtuk egymást nézni-hallgatni (na persze a koliban igen), ugyhogy ezen a partin láttuk először valamennyi résztvevőt. Rögtön éneklésbe is kezdtünk, mellettünk a kedves kis kinai gyerekkórus tanyázott, akiknek -ugy gondoltuk- elénekeljük az Egyetem begyetemet, aztán énekelték velünk. Megtudtuk tőlük, hogy sok magyar művet tanulnak. A gyerekek édes kis pandamackókat hoztak magukkal, hogy szétosztogassák, és több tagunknak jutott is belőle amiért én most nagyon irigykedem, dehát előnyben voltak a nyelvtudók és a bátrak... Az este folyamán aztán a kórusok egymásnak adták a dalolás fonalát, majd este 10 órakor végre kihirdették, hogy kik a szerencsések és a nagyon jók, akik részt vehetnek a további versengésben, a döntőn. Sajnos egyik kategóriában sem jutottunk tovább. Ez letört minket egy kis időre, búnak eresztve fejünket baktattunk le szállásunkon az udvarra, körülültünk egy üveg vörösbort és boncolgattuk a hibáinkat. Kár volt, ugyanis akkor még nem láttunk másokat, és nem is tudtuk, hogy miért nem jutottunk tovább.

Hogy igy végetért számunkra a versenyzés, vasárnap a csapat két részre oszlott. Egyik fele megnézte a döntőt, a másik fele elment egy buszos kirándulásra, a közeli Duino várát tekintettük meg. A hangulatos kisváros (vagy falu?) a tengerparton fekszik, meredek hegyoldalban, sziklák között. Magasra épült vár a sziklák tetején, csodálatos tengeri panorámával. A vár alatt II. világháborús bunker, hangulatos kert, bástyák. remek kirándulóidő volt, igy kényelmesen elidőztünk ezen a szép helyen, a vállalkozó kedvűek megkóstolták az Aperolt, mások kávéztak és közben persze trécseltünk keveset... Később lementünk a tengerpartra, ahol nem fürödtünk, pedig a helybéliek remek ugrómutatványokkal érkeztek a vizbe. Meg se kottyant nekik pár szikla, amin keresztül lehetett megközeliteni az itt már kristálytiszta vizet.

Csak délután búcsúztunk el a békés csendes kis településtől, és visszatértünk Goriziába, hogy megnézzük mi is a versenyben maradtak nagydijas műsorát. Nagyon tanulságos volt látni őket. Nagynevű kórusok maradtak versenyben, javarészt ázsiaiak, akik jól vizsgáztak ujhullámból, együtt éneklésből, nagyon pontos, cd minőségű élő szereplésből. Értettük is már, hogy miért nem tudtunk továbbjutni. Magunkhoz képest valóban a maximumot tudtuk kihozni, de nem rughattunk labdába nagy létszámú, profi szinten álló kórusok mellett. Gyönyörű ruhákat és szinpadi, táncos koreográfiákat csodálhattunk meg a nagyszerűen előadott kórusmüvek (meg nem is igazán kórusművek) mellett, tanui lehettünk az egyszerre lélegzés és az egyszerre mozgás csodálatos megnyilvánulásainak. A szépséges ruhák látványáról nem is beszélve. Bár abban egyáltalán nem vagyunk lemaradva, többen csodálattal nézték a mi gyönyörű kalocsai ruhánkat. Na mindenesetre a látott 6 kórus fantasztikus élményt nyujtott, és késő este, mikor Anna visszatért a dijkiosztóra, azért mi is megnyugodhattunk. Ebben a nagyon erős mezőnyben, melyet fölényesen az ázsiai kórusok vezettek, mi is elismerést kaptunk. Bronz diplomát ért az éneklésünk, és csak kicsivel maradtunk le a döntőbe jutási lehetőségről.  Igy tehát örömmel ért véget számunkra is a verseny. Jóllehet bennünk maradt jópár bemutatatlan darab, szerettünk volna még előadni néhány müvet, de most ennyi  sikerült. Ez is nagyon szép volt.

Hétfőn délelőtt szomorkás esőben pakoltunk össze, mintha még az idő is érezte volna, hogy fájó szivvel hagyjuk el ezt a gyönyörű helyet. De hiányzott már a család, a gyerekek, igy örültünk, hogy utra kelhetünk hazafelé. Az esti órákban ölelhettük magunkhoz a mieinket, a gyerekek visszakapták az anyukákat, férjek az asszonykájukat, szülők a gyereküket. Mindenkinek köszönjük a sok támogatást, a türelmet, amivel elviselik hogy hetente otthagyunk csapot-papot  közös szenvedélyünk, az éneklés miatt. A kedves jó pályázatiró teamünknek is köszönjük hogy eljuthattunk erre a szép versenyre. A sors kedves fintoraként ma értesültünk róla, hogy tetemes összeget nyertünk -igy utólag- erre a versenyre, na persze van mit visszaforgatni, de milyen jó lett volna mondjuk a mult héten értesülni erről a sikeres pályázatról...

És végül, legnagyobb köszönetünket fejezzük ki Annának, aki nélkül "ez a projekt nem jöhetett volna létre". Hogy megtanitottál minket mindarra ami odáig elvezetett, hogy ezen a kemény mérkőzésen helytálltunk, hogy türelmes voltál, amikor csak a társaság fele jött, vagy annyi se a próbára, meg amikor folyton beszélgettünk amint leintettél minket, de nehogy azt hidd hogy egy férfikórussal könnyebb dolgod lenne, mert azok meg mindig sörözni akarnának. Köszönjük a türelmedet, a hitedet, amit belénk fektetsz, és kérjük hogy még sokáig viseld el egyre szaporodó rigolyáinkat, és mi igyekszünk mindent elkövetni, hogy a belénk táplált bizalmadat megérdemeljük.

Melinda