Szeptember 6-i próbánk

 2011.09.08. 10:51

A tegnap esti próbán ismét örvendetesen nagy számban jelentünk meg, lassan ülhetünk ismét 2 sorban, mint a régi szép időkben.

Kisbaba mellől visszatérő tagunkat köszönthettük, Arany Juli is csatlakozott hozzánk. Nagyon örülünk Neked! Csábithatnád Verát is, annyi szépséget énekelünk, Neki is jót tenne egy kis kikapcsolódás.

Mivel olyan sokan voltunk, ismét szólampróbáztunk, melynek keretében a szoprán szólamok látogatást tehettek soha el nem készülő próbatermünkben. Bebizonyosodott, hogy szinte tul sokan is vagyunk, legalábbis ahhoz, hogy szinte éteri hangként szólaljunk meg a Fauré-ban, de majd gyakoroljuk. Hiába, kell egy kis összerázódás, de meglesz!

Körvonalazódik a szeptember 24-i hétvége programja, bár vannak még fehér foltok, de húzós lesz, az biztos. A meghivott kórusok ugy tünik magas szinvonalat képviselnek, ugyhogy ki kell tennünk magunkért nekünk is, lányok!

A gyakorolt müvek ezek voltak:

Liszt Ferenc: O Salutaris

Fauré: Ave Verum

Britten: A Ceremony of Carols 3. és 6. tétel, itt még mindig komoly gondot okoz a szöveg és hogy gyorsan és helyesen tudjuk kiejteni ami oda vagyon irva. Ám ha 1x megtanuljuk, meglátjátok milyen gyönyörüen szól majd! Addig is hallgassátok szorgalmasan amit Anna ajánlott, ha csak napi 1x sikerül a kottát is kézbe véve meghallgatnotok, nagyot fogtok lépni a haladás utján. Én legalábbis igyekszem ezt tenni.

Várunk mindenkit a jövő héten, Anna kérte, hogy próbáljunk pontosak lenni, mert szorit az idő nagyon.

Mivel Juditra az ujdonság erejével hatott, megismétlem, hogy a próba 6-kor kezdődik kedveseim.

Mindenkinek szép napokat szerdáig!

Melinda

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása