Április 29-i próbánk

 2015.04.30. 13:08

Kedves Lányok!

Igaz, hogy rendhagyó módon szerdán volt a legutóbbi próbánk, de nagyon kevesen voltunk, Anna eléggé el is volt keseredve emiatt. Jövő héten koncert, kérlek Benneteket gyertek minél többen próbálni! OLyan szépeket tanulunk, ne hagyjátok ki!

Mivel most nincs sok időm, csak gyorsan a lényeget irom.

Ismétlés a tudás atyja, ezt szem előtt tartva gyakoroltuk tegnap este a Liszt-művet, majd Tekeregtünk egy kicsit, de csak a második oldalon. Porondon volt még a Horae, amit már régen gyakoroltunk (hallatszik is rajta), a Verdi és a Lauda is, mindegyiket gyógytempóban énekeltük, néhány helyen pontositva a hangokat mert valahogy hajlamosak vagyunk hamisan énekelni itt-ott. És ki ne felejtsem kedvencünket, a Daemont, kezd már démonian menni...

Jövő héten pénteken próbálunk ismét, szombaton pedig fellépés lesz az érdi Kőrösi iskolában, azt követően pedig -ha igaz- Eszteréknél egy kis eszem-iszomra és tereferére gyülünk össze.

A hosszú hétvégén mindenkinek jó pihenést kivánok

Melinda

Április 25-i próbánk

 2015.04.29. 11:12

A mult szombaton tartott összejövetelünk szinhelye Ági iskolája volt, ahol remek körülmények között énekelhetünk, ezúton is köszönjük Ági! Kicsit más összetételü volt az "emberanyag" mint a pénteken szokásos, elég sokan voltunk.

Ezuttal is gyakoroltuk a Verdi darabot,amit a Wassermann követett. Ez a könnyebbnek tűnő darab már csak a nyelve miatt is piszok nehéz, németül kell énekelni és köpködni a sok mássalhangzót, pedig milyen szép drámai mondanivalója van!

A németet az orosz követte, ami ugyan szintén nem könnyü de legalább széles magánhangzókat lehet énekelni benne. És ki ne felejtsem kedvencünket, a Lauda-t, hát az sincs még teljesen kész. Csak én vagyok kész attól, hogy mindig ugyanott ugyanaz nem sikerül nekem! A datumok az én torkomban egyáltalán nem akarják azt mutatni ami van!

Hogy mi történt utána, azt nálam a jótékony homály fedi, mivel el kellett jönnöm, amiért ezuton is elnézést kérek, de a gyerekeimet szinházba kellett összekészitenem és ez nem oldható meg nálunk fél óra alatt... mikor a délelőttöt Apával töltik... meg kint a kertben... a többit már sejtitek Anyukák...

Kivételesen, a muuunkaszüneti péntek miatt ma este találkozunk, 6-kor. Jöjjetek! Mindenkit odafúj a szél!

Melinda

süti beállítások módosítása