Ezt az összefoglalót most azért irom igy, mert a mult pénteki próbánkon egyrészt a másnapi koncertre készültünk, számba véve a lehetőségeket, mit éneklünk majd, másnap meg a fellépés volt, és csak ma jutottam odáig, hogy irni tudjak. Azonkivül meg péntek délután egy másik kulturális műsort néztem meg, igy késve értem a próbára, nem tudom mi volt az elején.

A Pünkösdölőbe csöppentünk bele Emesével, aki ebben a darabban szólóéneklési lehetőséget kapott  és remélem meg is állta a helyét benne. Ezenkivül továbbra is a Daemon és az O salutaris hostia volt teritéken, és a szokottnál korábban véget is ért a próba.

Másnap az érdi Kőrösi Iskolában megrendezett 21. Kórusfesztiválon szerepeltünk, igen sok versenyző gyerekkórus részvételével. Ezuttal értő közönség előtt léphettünk fel, egy tele sportcsarnoknyi éneklő gyerek és karnagya volt a hallgatóságunk, és én ugy éreztem, a gyerekek élvezték és értették az előadásunkban megszólaló darabokat. Rövid, de ütős fellépési lehetőséget kaptunk, a megszólaltatott müvek voltak:

Orbán György: Daemon

Kodály Zoltán: Pünkösdölő (Emese szólójával)

Kodály Zoltán: Egyetem begyetem

Bár voltak apró pontatlanságok és van még mit gyakorolni főleg a Daemonnal, de azért szépen énekeltünk és remélem hogy példát mutattunk az ifjú kórustagoknak, hogy felnőttként is érdemes folytatni az éneklést, és hogy a felnőtt kórus -bár más a hang, más a követelmény- lényegében ugyanolyan mint egy gyerekkar, ugyanugy tudunk izgulni és örülni a sikerünknek. 

Emese ezuton is köszöni a lehetőséget hogy velünk énekelhetett, és ugy nyilatkozott, hogy szivesen vesz részt hasonlóban. Nagyon fontos volt, hogy ebben az iskolában elhangozhatott a Pünkösdölő, mert Ő ide jár.

A koncertünknek visszhangja is volt. A Kőrösi karnagy-énektanárnénije, Ilosfai Csilla a kisfiaméknál tartott órán megkérdezte tegnap, hogy ott volt-e valaki a fesztiválon szombaton (az elsősök még nem szerepelnek). Mondja is a kisfiam, hogy igen, végig, mert énekelt a tesója meg az anyukája is. Erre azt mondta Csilla néni. hogy "az anyukád kórusa nagyon szépen énekel!" 

A rövid bemutatkozást követően Eszterék kertjében tartottunk egy kis kerti bulit, mivel nagyon felhalmozódott a kottatári szekrényben az innivaló. Igy hát ütöttünk hozzá egy kis ennivalót, és batyus bált rendeztünk, ami nagyon jó hangulatban telt. Sajnos nem tudott részt venni minden kórustagunk és erőteljesen hiányoltuk a férfijainkat, de azért nélkülük is jót tereferéltünk. Az érdi különitmény maradt a legtovább, majdnem 8 óra volt mire elhagytuk Eszterék kellemes kertjét. Köszönjük szépen a lehetőséget Eszter!

img_20150509_170605852.jpg

img_20150509_170739734.jpg

img_20150509_170815991_hdr.jpg

img_20150509_171046329.jpg

img_20150509_171023872.jpg

Ezuton üzenem Legány Évinek (remélem hazataláltál és nem mondjuk Barcelonában olvasod soraimat), hogy ma arra jártam, és bezzeg most kint van a fagyis tábla!!!

Pénteken a szokásos rend szerint találkozunk.

Kedves Lányok, gyertek énekelni, uj kihivások várnak ránk!

Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://chorusmatricanus.blog.hu/api/trackback/id/tr707453602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.