Kedves Lányok, és mindenki aki olvassa!

Ha azt gondoltátok volna, hogy meg is szünt a blog, ezuton tájékoztatlak Benneteket, hogy csak pihent. Lehet, nem volt elég ihlet, vannak dolgok amiket tisztáznom kell magamban, és ez elvonja a figyelmemet erről a fontos csapatépitő "dokumentációról", de jobb ha nem is mentegetőzöm tovább. Amikor vállalkoztam erre a feladatra, nem gondoltam, hogy lesznek ilyen hullámvölgyek, amik miatt kihagyom. Most viszont ugy érzem, új erőre kaptam, hát olvassátok szeretettel ennek a 3 napnak a történetét.

A ráckevei Kék Duna Wellness szállodába szólt a meghivásunk, ami közvetlenül a Duna partján helyezkedik el, gyönyörü környezetben. A hotel hangulatos, és a wellness részlege igazi kikapcsolódást igért.

hotel.JPG

A pénteki korai kezdés ellenére mindenki pontosan érkezett, igy rövid elhelyezkedés után bele is vághattunk a lecsóba. A művek mindenki előtt jól ismertek már, de hátravolt a finomhangolás. A beéneklés érdekes, szokatlan gyakorlatokkal telt, közben nagyokat nevettünk Anna kérésein, máskor meg elámultunk, micsoda hangzásra vagyunk képesek.

próba_3.JPG

Majd elővettük a debreceni anyagot, és a darabok egyes részeit gyakoroltuk behatóan. Közben átismételtünk egy folklór blokkot, ami Bartók, Kodály darabjaiból és a Sárközi karikázóból fog állani, na meg a Csesznokovból (ugyan nem tudom hogy az hogy jön a folklórba, de az is lehet, hogy majd a nagydijon énekeljük?).Mindezt pénteken és szombaton is nagyjából 7 órán keresztül (müszakpótlékot pediglen nem kaptunk a hétvégére).

próba_5.JPG

próba_4.JPG

A prémium viszont nem maradt el, ugyanis az estéink szabadok voltak, igy aki akart, bement Ráckevére, akinek meg már nagyon melege volt, az mehetett a wellnessbe. A választék csodás volt: szauna, tepidárium, gőzfürdő, infrakabin, úszómedence, jakuzzi és gyerekpancsoló, valamint több békagyerek gondoskodott a pihenésünkről. Pénteken még csak ugy kisebb csoportokban elvoltunk, de szombat este összejött a társaság jó része egy kis letyepetyére néhány finomság és kis innivaló elfogyasztására a medence mellett, és ha már ott voltunk, megmártóztunk, és énekeltünk kicsit. Közben besötétedett, és aki véletlenül rajtunk kivül még fürdőzni akart volna, az gyorsan hazament hogy teret adhasson szárnyaló hangunknak és vizbe mártott csodás habtestünknek.

ráckeve.JPG

este_2.JPG

Aztán sajnos gyorsan el is érkezett a vasárnap, amikor egy gyors próba után bemutatkozhattunk a ráckevei művelődési házban. Mindazt elénekeltük, amit a két nap alatt kigyakoroltunk, a koncert közben erősen kutatva Anna arcát, amin nyiltan leolvasható minden darab végén, hogy itéli meg az előadásunkat. Voltak mosolyok, csillogó szemek, és voltak finom biggyesztések és kevésbé csillogó tekintetek is... Még van mit gyakorolnunk... és erre lesz még lehetőségünk, mert az elkövetkező szerdán és szombaton egyaránt maratoni próbáink lesznek, mielőtt nekiindulunk a nagy megmérettetésnek Debrecenbe. Azt hiszem ez mérföldkő a kórusunk életében, bármi is lesz a végeredménye. Mostmár én is, nagyon is, kiváncsian várom julius 30-át!

este.JPG

Hölgyek, szerdán 5 órakor találkozunk! Addigra remélem, hogy alábbhagy kicsit ez a forróság!

Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://chorusmatricanus.blog.hu/api/trackback/id/tr366530557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.