2014.január 8-i találkozásunk

 2014.01.09. 09:50

Kedves Kórustársaim!

Szándékosan nem használtam a "próba" szót, mivel ez az este nem elsősorban az éneklésről szólt, bár majdnem minden akörül forgott.

Sajnálhatják, akik kihagyták az év első összejövetelét, mert rég nem látott kedves vendéget köszönthettünk. Régi karnagyunk, Czier Zoli meglátogatott bennünket. Nagyon ünnepélyesen, fehér ing-nyakkendő-öltönyben érkezett, és azt mondta, ebben jött volna a jubileumi koncertre, ha egyéb dolog nem akadályozta volna meg a jelenlétét. Igy most bemutatta, milyen szépen tud vasalni (legalábbis nem volt gyürődés az ingén). Megbeszélgettük, kivel mi történt az eltelt években (Zoli nem változott semmit), majd koccintottunk az Újesztendőre meg a sikereinkre.

Zoli igéretet tett, hogy a 30. jubileumunkra eljön.

Beszélgettünk még a koncert körüli időszak teendőiről, a visszhangokról, aztán, hogy ne maradjunk dal nélkül, Anna hozott egy kétoldalas angol müvet (sajnos a szerzőjét elfelejtettem):The shepherd  (A pásztor) a cime. Ezt is visszük a Bartók versenyre. 4 szólamu, egész könnyü de szép dal, a hangokat meg is tanultuk. Kislányom eljött a próbára, figyelemmel kisérte Anna módszertanát ("nekik MINDIG szolmizálva tanitja a tanárnénijük a darabokat"), aztán mikor büszkén sugtam Neki, hogy gyakorlatilag megtanultuk, kissé szájbiggyesztve megjegyezte: "Mama, ez csak öt sor!" Aztán mutogathattam a két oldalt, meg mindent, a gyerek felvilágositott, hogy az összekapcsolt sorok a szólamok egy sora... Nem lehet átvágni...

Azt kivánom az Újesztendőre, hogy sikerüljön mindenkinek minél többször eljutni szerda esténként ebbe a társaságba. A rekeszizmaitokat ugyis ritkán mozgatjátok, heti 1 alkalom csodákat tesz! Gyertek énekelni!

Melinda

A bejegyzés trackback címe:

https://chorusmatricanus.blog.hu/api/trackback/id/tr715748423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsÁgi 2014.01.11. 18:23:29

Sziasztok!
Annyit tennék hozzá Melinda beszámolójához, hogy az a bizonyos szombati próba 25-én lesz. A "közvélemény-kutatás" szerint többen érnek rá azon a napon.
Anna felsorolt néhány művet - a teljesség igénye nélkül - amit a Bartók versenyre viszünk. Nagyon kérek mindenkit, hogy akinek van kottája a művekből, hozza magával! Persze mindenből van néhány példány, de annyi nincs, hogy minden alkalommal mindenkinek jusson. Anna biztos megírja, hogy mi minden kell, mert én elfelejtettem fölírni... Figyeljétek a blogot és a mail-eket, hogy "képben legyetek"!
Ági