November 30-i próbánk

 2011.12.02. 16:27

Azon gondolkoztam, mit is irhatnék most erről a próbáról (na nem a gondolkozás miatt jelentkezem később a szokásosnál). Az eltelt közel 3 hónapban annyi mindent lejegyeztem Orbán miséjéről, hogy azt már ragozni nem lehet. Előlről-hátulról tudjuk már a tételeket, hangonként, ütemenként, sőt egészben is, mégis van egy olyan érzésem, hogy még mindig lehetne finomitani rajta. Persze ez mindennel igy van, ezért jó, ha van egy határidő, amikor meg kell szólaltani és kész. És abban a pillanatban kell apait-anyait beleadni, eszünkbe jutni mindennek, ami instrukciót kaptunk hozzá.

Ugy érzem, hogy ez sikerülni fog nekünk vasárnap, és emlékezetes felvétel születik. Tisztán, szépen fogunk énekelni advent 2. vasárnapján, mint az angyalok, ahogy méltó hozzánk. Anna minden elképzelését megvalósitjuk, amit beleálmodott ebbe a mübe. Dalunk szépen, csengőn szól majd, (mint a 7 kecskegida anyukájáé a mesében- hajrá anyukák!) és 30-40 év mulva az unokáink is élvezhetik maradandó alkotásunkat.

Legyünk nagyon pontosak vasárnap, hogy jól indulhasson a délután, és minden flottul fog menni, meglátjátok! Addig is vigyázzatok a hangotokra, mert mindenkire szükség van!

Szép napokat Nektek!

Melinda

süti beállítások módosítása